Egyik melle kétszer akkora volt, mint a másik

Forrás: Youtube -
mell műtét aszimmetrikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évtizedekig szégyellte testét a 24 éves nő, akinek jobb melle kétszer akkorára nőtt, mint a bal. Fürdőruhát sem hordott, de a szenvedésének most vége: egy kockázatos műtéttel valóra válhatott az álma, végre egyformák lettek a mellei.

Ritka betegség következtében a 24 éves Sharice keblei finoman szólva aszimmetrikusak voltak. A jobb melle kétszer akkorára nőtt, mint a bal. 6 éves kora óta melltartót kellett hordania, és egészen eddig borzalmasan szégyellte testét. Nem tudott fürdőruhát hordani, ez a testi elváltozás pedig megkeserítette az egész életét.

Forrás: Youtube

A fiatal nő szerencséjére azonban találkozhatott két olyan sebésszel, akik vállalták a magas kockázatú műtétet, és visszaadták Sharice önbizalmát. A nőnek mellkisebbítő beavatkozásra volt szüksége, ami azért volt különösen veszélyes, mert a mellbimbóit nagyon meg kellett emelni. Az orvos elmondta, soha nem találkozott még ekkora különbséggel két mell között. A sebészeknek azonban sikerült elvégezniük a műtétet, így Sharice végre valahára teljes életet élhet.

"Erre vártam már nagyon régóta.

Izgatott vagyok, amiért végre viselhetek fürdőruhát, elmehetek a strandra, és vásárolhatok magamnak szexi ruhákat is" - mondta Sharice a végeredményt látva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.