Nyomott a hangulatod? 5 tipp, amivel felvidíthatod magad

vidámság joghurt2016 pozitív hangulat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyre hosszabb éjszakák bizony már arra figyelmeztetnek minket, hogy közelednek a ködös, esős, napsütésben szegény napok, amikor sokkal nehezebben lendülünk át a holtpontokon és a fárasztó napokon. Pedig legtöbbször csak néhány apróságra lenne szükség, hogy máris jobb legyen a kedvünk.

Lepd meg magad!

Nem kell nagy dologra gondolni, csak éppen valami kis apróságra. Hidd el, az is használ, nem feltétlenül kell rögtön beszabadulni egy plázába ruhákat, cipőket, vagy ékszereket vásárolni, hogy jobb kedvünk legyen. Csak szaladj be hazafelé a kedvenc cukrászdádba, és válassz egy vagy két szelet süteményt. Nem az a lényeg, hogy teleedd magad, csak az élmény, hogy egy kicsit változatosak a hétköznapok, és persze az ízvilág, ami a napodat is megédesíti majd.

Forrás: Dreamstime

A zene mindig felpörget

Nincs jobb hangulatjavító annál, mint amikor berakod a kedvenc számodat, és hangosan, sőt ha jólesik, üvöltve énekelsz rá, és táncolsz ahogy éppen jólesik. Állítsd maxra a hangerőt, zárd be jól az ajtót, és adj ki magadból minden felgyülemlett stresszt. Ha igazán elszánt vagy, és szeretsz sportolni, kösd össze a kettőt!

Forrás: Giphy

10 ütős dal, ami biztosan felpörget edzés közben

Falod a kilométereket, izzadsz a konditeremben, vadul tekered a spinning biciklit, és közben a kedvenc slágered szól - mi imádjuk ezt az érzést! Íme 10 olyan dal, ami garantáltan felpörget majd edzés közben, sőt leállni is nehezedre esik majd.

Sorozatozz

Ugye neked is megvan az a kedvenc sorozatod, amit már jó párszor újranéztél, mert mindig felvidít? Amikor hazaérsz munka után, kapcsold be, és végre kapcsolj ki. Csak élvezd a kedvenc jeleneteidet, a poénokat, amik mindig betalálnak.

Forrás: Dreamstime

Hívd fel a barátnődet

Ki tudna nagyobb energialöketet adni, mint az az ember, aki a legjobban ismer. Legyen ez a barátnőd, barátod, anyukád, apukád, testvéred vagy bárki. Egy fáradt nap után sokszor elég egy kedves hang, néhány támogató szó a szeretteidtől, hogy szebb színben lásd a világot.

Forrás: Tumblr

Élj a hobbidnak

A hobbi az, ami igazán csak rólad szól, ezért hagyj rá időt a hétköznapokban. Nagyon megéri, hiszen rengeteg energiát nyerhetsz belőle. Ha nincs hobbid, akkor éppen ideje keresni magadnak egyet. A legjobb módszer erre, ha elmész különböző workshopokra, próbálj ki néhány kézműves technikát, vagy akár különböző sportokat is, és szeress bele a neked valóba.

Forrás: Dreamstime
Az emlőfájdalom 8 gyakori oka: ezekre figyelj, ha fáj a melledhttp://www.life.hu/drlife/20160929-emlofajdalom-a-leggyakoribb-okok-ezek-a-betegsegek-lehetnek-az-okok.htmlA szakértők szerint a különféle korú nők mintegy 70 százaléka találkozik élete során az emlőfájdalommal, ezeknek az eseteknek csupán azonban a 15 százaléka igényel orvosi kezelést. Íme, a leggyakoribb okok. Dr. LifeOrigoPúpok és kinövések: deformitást okozó betegségek a filmvásznonhttp://www.life.hu/drlife/20160927-deformitast-es-torzulast-okozo-betegsegek-a-filmvasznon.htmlA testi eltorzulást okozó rendellenességek a mai napig borzongatja, ugyanakkor kíváncsivá teszi az embereket, és mint régen, úgy most is hajlandóak félretenni undorukat, hogy szemügyre vehessék azokat, akikkel „csúf játékot űzött a természet." A deformitással küzdők élete nem egy filmest is megihletett, ezeket az alkotásokat gyűjtöttük most egybe. Dr. LifeOrigoAmal Clooney mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozikhttp://www.life.hu/drlife/20160929-amal-clooney-es-george-clooney-kisbabat-szeretne-mesterseges-megtermekenyitessel-probalkoznak.htmlAmal Clooney és George boldogságban élik a házas életüket, immár két éve, azonban hiányzik valami a teljes örömhöz: egy baba, ami természetes úton nem akar nekik összejönni. Mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozik a sztárpár. Dr. Life--Shannen Doherty nem adja fel: így küzd lelkileg a mellrákkal http://www.life.hu/drlife/20160929-shannen-doherty-a-szineszno-egy-meghato-fotoval-emlekezett-meg-az-eskuvojerol.htmlA Beverly Hills 90210-ből ismert sztár tavaly februárban jelentette be, hogy mellrákja van. Azóta több posztjában is őszintén vall a nehéz időszakról. Dr. Life--5 dolog, amit megtehetsz a lelki egészségedérthttp://www.life.hu/drlife/20160927-5-dolog-amit-megtehetsz-a-lelki-egeszsegedert-mozgas-joga.htmlManapság egyre többet foglalkozunk a testünkkel; ezért okolhatjuk a televíziót, az internetet, a közösségi oldalakat, de ettől nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Pedig a lelki egészség legalább annyira fontos, mint az, hogy fizikailag jól érezze magát az ember - állítják a szakértők. Te is tehetsz azért, hogy lelkileg is rendben legyél – mutatunk is néhány remek technikát! Dr. Life--Hagyományos vagy antibakteriális? A nagy kézmosásdilemmahttp://www.life.hu/drlife/20160922-melyik-szappan-jobb-a-kezmosashoz.htmlA reklámokból már tudjuk, hogy a mai, modern antibakteriális kézmosók akár a baktériumok 99,9%-át is képesek elpusztítani. Ám jó-e ez nekünk? Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerellenőrzési hatóság (FDA) szerint annyira nem, és terveik szerint hamarosan tesznek is arról, hogy az embereket inkább a hagyományos szappan használata felé tereljék. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.