Döbbenet! Így néz ki most a műmellekkel élő nagymama

nagymama modell fotó műmell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sharon és vőlegénye, Carl Hamilton még hitelt is hajlandóak voltak felvenni, hogy véghez tudják vinni a tervüket. Az eredmény elképesztő lett! 

Az 50 éves nő úgy érezte, hogy csak a mellimplantátummal tudja maga mellett tartani a párját, így belevágott a műtétbe. Kedvese támogatta a dolgot, így közel négymillió fontnak megfelelő összegért megcsináltatták az asszony melleit. Sharon a vele készült interjúban elmondta, hogy sokkal jobban érzi magát a beavatkozás óta, hiszen korábban nem tetszett magának, ha a tükörbe nézett - írja a Daily Mail.

"A műtét óta fiatalosabb és csinosabb vagyok. Úgy érzem, a párom is sokkal jobban értékel, mint előtte. Ez mentette meg a kapcsolatunkat" - nyilatkozta a nő, aki otthon egyébként már nagymamaként is helyt áll. Sharon most több ügynökségnek is elküldi a képeit, hiszen elmondása szerint nem kizárt, hogy híres modell válhat belőle a keblei miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.