Csonka Eszter anorexia testépítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már testépítéssel foglalkozik és edzőként dolgozik az egykor anorexiával küzdő Csonka Eszter. A 38 éves nőt már több ezren követik Facebookon. Most őszintén vallott betegségéről és arról hogyan változott meg az élete az edzés hatására.

Sok fiatalhoz hasonlóan, Eszter is tizenévesen került bele az anorexia csapdájába. Mostanra nyoma sincs az egykor 32 kilogrammos vékony lánynak. A fiatal nő olyannyira kigyúrta magát, hogy sorra nyeri a testépítő versenyeket.

"Nem voltam boldog kamasz. Megmagyarázhatatlan megfelelési kényszerrel küzdöttem, nehogy elhízzak.

17 évesen 32 kiló volt a súlyom, anorexiában szenvedtem.

Ez sajnos egy olyan pszichés betegség, amiből szinte nem lehet kijönni. Sokan próbáltak segíteni, főleg édesanyám, de a megoldást a bátyám hozta. Az ő noszogatására mentem le 21 éves koromban egy konditerembe, ez életmódváltozással és evéssel is járt" – mesélte a Borsnak Eszter.

"2010-ben 47 kilósan Boszniában az első versenyemen a dobogó legfelső fokára állhattam. A páromat is ebben az időben ismertem meg. 2010 decemberében a Facebookon kezdtünk levelezni. (...)

A mostani súlyom 61, az anorexiáról lejöttem "

Párja edzőként dolgozik és most ő is ezt az életet éli.
"Ez egy olyan dolog, amit nem lehet abbahagyni. Normális életet élünk, de nincs buli, alkohol és drog, de van mozi, kutya és főleg szerelem"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.