Feladta a versenyt A konyhafőnök játékosa

Forrás: RTL Klub -
orvos A konyhafőnök RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy a harc és egyre nagyobb a feszültség A konyhafőnökben, hiszen a versenyzőknek már nincs sok idejük bebizonyítani, hogy ők a legjobbak. Ilyenkor már senki nem akar kiesni, ezért is tartogatott meglepő és váratlan fordulatot a legutóbbi adás: az egyik játékos kénytelen volt feladni a versenyt.

Egymásnak feszültek a kék és a piros csapat tagjai A konyhafőnökben, mindenki azon volt, hogy megnyerje csapatának az aktuális feladatot, ezzel bezsebelve egy pontot és egy előnyt is. A folytonos feszültség azonban nem mindenkinek tesz jót, az egyik versenyző például rosszul lett a legutóbbi adás első megmérettetése után. Orvosi javaslatra pedig abba is kellett hagynia a játékot. Tomi már nem harcol az első helyért, de így egy másik, már kiesett versenyző kapott esélyt.

Tomi feladta a játékot Forrás: RTL Klub

"Ahogy látjátok, az egyik versenytársatok, a piros csapat tagja, Tomi nincsen itt. Ennek egészségügyi okai vannak, Tominak orvosi tanácsra fel kellett adnia a versenyt. Zsűritársaimmal úgy döntöttünk, hogy Tomi távozása után egy versenyzőnek újabb esélyt adunk, aki a középdöntő első fordulójában esett ki, ő Vári Dávid" - mondta Fördős Zé a csapatnak, akik mind meg voltak lepve a váratlan fordulattól. A pirosakhoz kellett csatlakoznia Dávidnak, ennek Kriszti a legkevésbé sem örült, mert dolgoztak már együtt, és nem jöttek ki valami jól.

Életveszélyes is lehet a tüdőgyulladás – Vedd komolyan a tüneteket!http://www.life.hu/drlife/20161031-eletveszelyes-is-lehet-a-tudogyulladas-vedd-komolyan-a-tuneteket.htmlSokan nincsenek vele tisztában, pedig a tüdőgyulladás egy nagyon komoly betegség, ami akár halállal is végződhet. Minden korosztályt érint, de a legtöbb halálesetet a gyermekek körében okozza a tüdőgyulladás szerte a világon. A téli hónapok beköszöntével érdemes jobban odafigyelni a betegségre. Ismerd fel és előzd meg a tüdőgyulladást – ehhez adunk most tippeket szakértő segítségével. Dr. Life--Műtét közbeni képekkel szerez új ügyfeleket a plasztikai sebészhttp://www.life.hu/drlife/20161102-a-plasztikai-sebesz-mutet-kozbeni-kepekkel-szerez-uj-ugyfelet.htmlMinden munkáját büszkén mutogatja a plasztikai sebész. Mellműtétekről és hasplasztikáról is előszeretettel oszt meg fotókat a közösségi oldalain. Olykor még a beavatkozás közben is készítettek felvételeket! Dr. LifeOrigoÍgy hat a külsődre az alkoholmentes élethttp://www.life.hu/drlife/20161102-igy-fogsz-kinezni-ha-felhagysz-az-alkohollal.html10 fotópár, amely megmutatja, milyen változások történnek azokkal, akik búcsút intenek az alkoholnak. Dr. LifeOrigoPolyák Lilla balesete közben meglátta saját sírjáthttp://www.life.hu/drlife/20161102-polyak-lilla-latta-a-sajat-sirjat-egy-autobaleset-kozben.htmlPolyák Lilla autóbalesetet szenvedett, ami által halálközeli élményben volt része. Saját sírját látta kirajzolódni, rajta a nevével és akkori életkorával. Dr. Life--3 dolog, amit minden reggel megtehetsz, hogy jól induljon a napod!http://www.life.hu/drlife/20161027-3-dolog-amit-megtehetsz-minden-reggel-hogy-jol-induljon-a-napod.htmlMinden egyes napot már a reggeli ébredésnél kell megfogni. Ha esetleg nem aludtál jól, ha rossz közérzettel ébredsz, máris vedd elejét a dolgoknak, és tegyél érte, hogy szuper napod legyen! Dr. Life--Kórházba került Pumped Gabo párjahttp://www.life.hu/drlife/20161102-zuzodasok-miatt-korhazba-kerult-pumped-gabo-parja.htmlA féltékenység képes teljesen elvakítani az embert, ez történt Pumped Gabóéknál is. Bekerült egy harmadik fél a képbe, ami miatt borzasztóan összevesztek a fiatalok, a végén pedig Ági kórházba került. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.