5+1 apró változtatás, amellyel napról napra egyre jobbá teheted az életed

Forrás: giphy -
élet életvezetés életmód változás változtatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Változtass, hogy változhass – mondták annak idején a bölcsek is. Az alábbi lista nem(csak) azoknak szól, akik százszázalékosan elégedettek (most komolyan, van ilyen?), sokkal inkább azoknak, akik szeretnék a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni magukból és az életükből, ha már egyszer megadatott nekik. Garantáljuk, hogy új ember nem leszel, de jobb talán igen. Íme.

Ne gyűlölködj!

Ailbhe Malone, a Buzzfeed újságírója mindezt úgy fogalmazta meg: ha van három perced, akkor hagyd abba a gyűlöletet szító beszélgetések olvasását.

Ha valaki nap mint nap csak felhúz már a puszta látványával is, akkor ne nézegesd őt Facebookon/Instagramon/bárhol.

Ne kövesd a blogját, ne olvasgasd a kommentjeit. Idetartozik még az irigység is, amit mi, nők, nagyon jól tudunk demonstrálni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen haszontalan és az építő jelleget abszolút nélkülöző elfoglaltságokkal töltsük.

Forrás: giphy

Határozd meg te saját magadat!

Forrás: giphy

Mindenkinek jár egy napi rituálé

Például menj le a kollégákkal egy kávéra, vagy csak üljetek ki a konyhába, és beszélgessetek. Vagy főzz magadnak egy teát, és pörgesd végig a híreket, vagy csak simán a kedvenc magazinodat, újságodat. Esetleg fordíts néhány percet arra, hogy amíg például hazafelé tartasz a munkából, felhívod az anyukádat, a régen látott nagymamádat, a testvéredet, a barátnődet – biztos lehetsz benne, hogy kivétel nélkül mindegyikük örülni fog neked. Bármit is nevezel ki rituálénak, a célja mindenképp az legyen, hogy téged boldoggá tegyen.

Forrás: giphy

Nézd meg, mások hogyan boldogulnak!

Másoktól lehet a legtöbbet tanulni. Korábban itt olvashattál például arról, hogyan küzdött meg a neves életmódblogger, Marisa Lancione a szorongásával. Ugyanebben a témában érkezett már hozzánk nyílt levél egy olvasónktól is. Itt pedig az akkor 23 éves Regina beszélt őszintén arról az időszakáról, amikor kis híján belehalt étkezési zavarába. A lényeg, hogy nem csupán neked vannak problémáid, mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk, ezért érdemes nyitottnak és befogadónak lenni, mert hát sohasem tudhatod.

Forrás: giphy

Tedd szabaddá magad egyetlen estére!

Manapság talán nincs is nagyobb luxus annál, mint semmit sem csinálni. Pedig nagy szükség van rá.

Jelölj ki egy estét, amikorra nem tervezel semmit,

nem mész sehová, és azt fogsz csinálni, amihez éppen akkor kedved van. Legyen az szépirodalom vagy butyuta magazinok olvasgatása, főzőműsorok vagy filmek nézése, esetleg egy séta a környéken, simán bele kell, hogy férjen az idődbe.

Forrás: giphy

Ha senki nincs, ki elringasson...

Forrás: giphy
Tegyél jót a tüdődnek! Így vigyázhatsz az egészségérehttp://www.life.hu/drlife/20161107-igy-vigyazhatsz-a-tudod-egeszsegere.htmlAhhoz, hogy a tüdő el tudja látni feladatát, vagyis értékes oxigénnel lássa el szervezetünket, nélkülözhetetlen zavartalan működése és egészsége. Mindezért te is sokat tehetsz! Gondoskodj róla tippjeink segítségével. Dr. LifeOrigoRád hogyan hatnak a nehéz napok?http://www.life.hu/drlife/20161107-rad-hogyan-hat-a-menstruacio.htmlSzinte valamennyi nő megtapasztalja élete során, miért is nevezik azokat a bizonyos napokat olyan nehéznek: a menstruációt megelőző napok felpaprikázott hangulatától kezdve a sokszor kellemetlen mellfeszülésen át a fájdalmas görcsölésig. A Life.hu most felméri, hogyan éli meg a gyengébbik nem a havi vérzés időszakát. Dr. LifeOrigoVédd ki a betegségeket! A legjobb immunerősítő tippekhttp://www.life.hu/drlife/20161020-a-legjobb-immunerosito-tippek-oszre.htmlAz őszi időszakban különösen fontos felkészíteni szervezetünket a hűvösebb időre, ilyenkor nagyobb eséllyel leselkedhetnek ránk különféle megbetegedések. Erősítsd a legyengült immunrendszeredet természetes módszerekkel, vitaminokkal és probiotikumokkal! Dr. Life--Okok, amelyek miatt fájdalmas lehet a menstruációdhttp://www.life.hu/drlife/20161020-ezert-lehet-fajdalmas-a-menstruaciod.htmlÉlete során minden harmadik nő megtapasztalja a menstruációs fájdalmat, amely sokszor elviselhetetlen formában is jelentkezhet, és nem egy komoly betegség tünete is lehet. Dr. LifeOrigoŐk sem tökéletesek! Sztárok, akik valamilyen csúf bőrbetegségben szenvednekhttp://www.life.hu/drlife/20161018-sztarok-akik-valamilyen-borbetegsegben-szenvednek-cameron-diaz-morgan-freeman-seal.htmlBár első pillantásra úgy tűnhet, mindig makulátlan a külsejük, a bőrt elcsúfító különféle megbetegedések sajnos a hírességeket sem kímélik – az ő esetükben inkább egy jó kezű sminkes vagy valamelyik képretusáló program jelenthet egyedüli megoldást. A Life.hu most összegyűjtötte a celebeket, akik tudják, mit jelent együtt élni valamilyen bőrt elcsúfító elváltozással. Dr. LifeNorthfotoHíres emberek, akik tüdőbajban hunytak elhttp://www.life.hu/drlife/20161103-hires-emberek-akik-tudobaj-kovetkezteben-haltak-meg-koztuk-jane-austen-kafka-moliere-george-orwell.htmlAz antibiotikumok bevezetése előtt a tüdőbaj Európa egyik vezető haláloka volt: források szerint a 19. század első felében ez a betegség volt felelős az összes haláleset 30%-áért. Sajnos sok híresség életét fogta rövidre ez a mai napig pusztító kór – őket gyűjtöttük most egybe. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.