Fejős Éva még a műtétet is vállalta azért, hogy babája legyen

Forrás: Facebook/Fejős Éva -
Fejős Éva műtét terhesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fejős Éva címlapon tudatta követőivel, hogy várandós. 49 évesen érte őt ez a szerencse, de egész életében vágyott arra, hogy anya lehessen. Az írónő elárulta, hogyan éli meg ezt a csodás időszakot.

A semmiből jött a hír:

Fejős Éva babát vár.

Az írónő saját magazinjának címoldalán szerepel hatalmas pocakkal, így jelentette be Facebook-oldalán, hogy várandós. Fejős Éva 49 évesen vállalta az anyaságot, de elmondása szerint már régóta szeretett volna babát, és mindent megtett azért, hogy sikerüljön. Most pedig az egyik legboldogabb ember.

Fejős Éva még a műtétet is vállalta azért, hogy babája legyen Forrás: Facebook/Fejős Éva

"Szuperül érzem magam, nem gyötörnek rosszullétek, és már a hetedik hónapban vagyok. Fantasztikus.

A párommal már húsz éve alkotunk egy párt, így sokakban merülhet fel, hogy miért vártunk ennyit a gyerekvállalással.

Ennek számos oka van, egyrészt az, hogy szabadúszó újságíróként kezdetben bizonytalannak éreztem az egzisztenciámat, több kiadócsődöt éltem meg, másfelől pedig negyvenéves koromig nem volt bennem hiányérzet. Nem állítom, hogy ez az ideális kor a szüléshez, vagy hogy az én példámat kellene követni, de a történetem sokaknak adhat erőt"mondta a Blikknek Éva, aki mindig is tudta, hogy lesz babája. Sokáig azonban elkerülte őket a gyermekáldás, de végül kiderült, hogy miért nem esik teherbe. "Másfél évig jártam vizsgálatokra és kezelésekre.

Ott végre kiderült, miért nem jön a baba, műteni kellett

a petevezetékemet, de a pajzsmirigyemmel is volt probléma. Ha nem jött volna így sem össze a terhesség, akkor továbbmentünk volna, méghozzá a lombikprogramra, de erre nem került sor" – árulta el az írónő. Hozzátette, párja a munkája miatt nem kíséri el a vizsgálatokra, de ő egyébként is egyedül szeret járni. "Tudom, hogy részéről nem lett volna áldozat a váróban ülni velem, de sok munkája van, egyébként is, olyan típus vagyok, aki sok teendőt megold egyedül" – mondta Éva.

A nagy vitaminmítosz: mi árt, és mi használ?http://www.life.hu/drlife/20161121-vitaminok-es-etrend-kiegeszito-tablettak-szedese-art-vagy-hasznal.htmlEgy friss kutatás eredményei szerint sokkal többet költünk vitaminokra, mint fájdalomcsillapító gyógyszerekre. De valóban megéri? Tényleg hasznosak ezek az étrend-kiegészítő tabletták? Ennek jártunk utána dietetikus szakértőnk segítségével. Dr. LifeThinkstockMiért nem kér segítséget a férfi, ha a mentális egészségéről van szó?http://www.life.hu/drlife/20161116-a-ferfiak-inkabb-nem-fordulnak-pszichologushoz-ha-mentalis-problemajuk-van.htmlA férfi mindent megold, megjavít és elsimít, ám ha a mentális egészségéről van szó, mintha megakadna – egy friss kutatás eredménye szerint ugyanis hiába vannak tisztában azzal, hogy gond van, a nőkkel ellentétben inkább nem fordulnak vele szakértőhöz. Mindeközben a statisztikák szerint még mindig az erősebbik nem tagjai követnek el több öngyilkosságot. Dr. Life--Rékasi Károly és Pikali Gerda szerelmét próbára teszi a betegséghttp://www.life.hu/drlife/20161122-rekasi-karoly-es-pikali-gerda-szineszno-szerelmet-probara-teszi-a-betegseg.htmlRékasi nemrég csak fájdalomcsillapítókkal tudott végigállni egy koncertet, és beismerte azt is, bizony a szerelmüket is igencsak próbára teszi a betegség. Dr. Life--Összeomlott a rákos színésznő, Shannen Doherty http://www.life.hu/drlife/20161122-osszeomlott-a-rakos-szineszno-shannen-doherty-a-bubajos-boszorkak-sztarja.htmlShannen Doherty úgy harcol a rák ellen, hogy kimond mindent, ami bántja: így tett legutóbb is, amikor nagyon kiborult egy vizsgálaton. Dr. Life--13 év és 6 műtét után végre új arcot kapott a bosnyák kisfiú, Stefan Savichttp://www.life.hu/drlife/20161122-13-ev-es-6-mutet-utan-vegre-uj-arcot-kapott-a-bosnyak-kisfiu-stefan-savic.htmlA 17 éves fiú arcának bal fele egy ritka születési rendellenesség miatt eldeformálódott. Most azonban végre úgy néz ki, ahogy mindig is szeretett volna. Dr. LifeThinkstockVérmérgezést kapott a 23 éves lány - majdnem belehalt a betegségbehttp://www.life.hu/drlife/20161122-vermergezest-kapott-a-23-eves-lany-lucy-saxon-most-az-eleteert-kuzd.htmlA 23 éves tanulónál egy aprónak indult fertőzésnek vérmérgezés lett a vége - most az életéért küzdenek az orvosok. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.