Legyőzte a rákot, mégis kínszenvedés a Roxette énekesnőjének élete

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Henning Kaiser -
Roxette rák Marie Fredriksson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hónapok óta küzd agydaganatával, és annak utóhatásival Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője. Szenvedéseit papírra vetette életrajzában, mindenkivel megosztja, milyen volt a szörnyű betegséggel, és hogy érzi magát utána.

A legszörnyűbb hírek egyike, amit valaki kaphat, hogy a rák megtámadta a szervezetét. Pár évvel ezelőtt ez történt Marie Fredriksonnal, a Roxette énekenőjével is: rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála. Egy ilyen komoly betegség nem múlik el nyomtalanult, még akkor sem, ha az embert kigyógyul belőle. A betegsége utó- és mellékhatásaitól Marie a mai napig szenved. Olyannyira, hogy áprilisban a Roxette turnéját is meg kellett szakítani emiatt.

Marie Fredriksson 2015-ben, Kölnben is ülve koncertezett Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Henning Kaiser

Már nem az a nő, aki egykor volt


Mára kimondhatjuk, hogy Marie legyőzte a rákot, de egyáltalán nincs jól:
"9 évvel azután, hogy rákot diagnosztizáltak nálam, elkezdett rendetlenkedni a lábam. Olyan görcs áll belé, hogy kitekeredik, emiatt pedig egyre nagyobb bajok vannak az egyensúlyommal" - írja Marie életrajzi könyvében. Az orvosok azt gyanítják, hogy a sugárkezelés mellékhatásai okozzák a problémákat.

Az 58 éves énekesnő a diagnózis után nem csak életmódot váltott, a személyisége is teljesen megváltozott. Már a színpadon sem lehet az a nő, aki egykor volt. A betegség következtében Marie alig tud állni, így pedig szinte lehetlen koncertezni.

Én lettem a tumor maga


Az énekesnő jól emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy valami nem stimmel:
"Epilepsziás roham tört rám. Az egész testem rángatózott, a fejem olyan erővel verődöt a padlóba, hogy felszakadt" - írja könyvében. Hogy mennyire kemény volt ez az időszak számára, jól mutatja a következő mondat is: "Az identitásomat elvesztettem, két lábon járó tumorrá váltam. Utáltam ennek az időszaknak minden pillanatát."

Mindezek ellenére Fredriksson boldog, hogy legyőzte a betegséget, és amennyire csak tudja, megpróbálja élvezni az életet:
"Minden egyes szép pillanatért harcolni fogok azokon a napokon, amik még előttem állnak."

Túl sok ananász fogyasztása miatt rendellenességgel született a gyerekehttp://www.life.hu/drlife/20161125-sok-ananasz-fogyasztasa-miatt-szuletett-sulyos-rendellenesseggel-suzanne-burt-gyereke.htmlÁlmában sem gondolta volna Suzanne Burt, hogy a gyermeke életét veszélyezteti, valahányszor harap egy falatot az ananászból. Elég gyakran ette ezt a gyümölcsöt terhessége alatt, mert szerette és kívánta is. Ez azonban ahhoz vezetett, hogy kislány életveszélyes rendellenességgel jött a világra. Dr. Life--Ötször majdnem meghalt és 81 vérátömlesztése volt Nell Robbinsnakhttp://www.life.hu/drlife/20161125-nell-robbins-otszor-tert-vissza-a-halalbol-81-veratomlesztese-volt-es-3-honapig-komaban-fekudt.htmlElképesztő, min kellett keresztülmennie a tinédzser lánynak. Megjárta a poklot Nell Robbins két halálos fertőzés miatt, amit egy ártatlan osztálykiránduláson kapott el. Hiába, a kislányt semmilyen betegség nem tudta legyőzni: ötször tért vissza a halálból. Dr. Life--Hatévesen mindössze 89 cm magas Cohen Hatch http://www.life.hu/drlife/20161125-cohen-hatch-hatevesen-keteveseknek-valo-ruhat-hord-az-orvosok-nem-tudjak-miert-nem-no.htmlHatéves, de a nála egy évvel fiatalabb barátja is sokkal magasabb nála. A kisfiú zavarba hozza az orvosokat, ugyanis 6 éve sikertelenül próbálják megfejteni, hogy miért nem nő. Dr. Life--Ha betegnek képzeled magad, az is leszel?http://www.life.hu/drlife/20161123-ha-betegnek-kepzeled-magad-akkor-az-is-leszel.htmlValószínűleg mindenki számára ismerős lehet Moliére művének, a Képzelt betegnek a főhőse, akinek minden idejét és erejét kitölti a betegségébe vetett hite. Míg a színpadon mindez a nevetség tárgyát képezi, addig a való életben már komolyabb következménnyel is járhat az, ha valaki valóban úgy érzi, hajlamos lehet a különféle megbetegedésekre. Dr. LifeThinkstockRhys Williams szörnyű genetikai rendellenességgel küzd (18+)http://www.life.hu/drlife/20161125-rhys-williams-bore-egyetlen-erintestol-levalik-egy-genetikai-rendellenesseg-miatt.htmlA 11 éves kisfiú szörnyű bőrelváltozásban szenved: a legkisebb érintéstől is leválik bőre a testéről. A gyógyíthatatlan genetikai rendellenesség miatt tolószékben ül a gyermek és egész testét gézlapokkal kell betekerni. Dr. Life--Kanye West nem hagyhatja el a kórházathttp://www.life.hu/drlife/20161124-kanye-west-zenesznek-meg-mindig-korhazban-kell-maradnia.htmlMég mindig nem hagyhatja el a kórházat a rapper Kanye West, aki vélhetően túlhajszoltság miatt került kórházba. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.