Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kicsi végtagjait

Forrás: Northfoto -
betegség agyhártyagyulladás gyermek amputáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szívszorító a kislány története, akinek végtagok nélkül kell boldogulnia az életben.

Harmonie-Rose Allen 11 hónapos korában betegedett meg, agyhártyagyulladást diagnosztizáltak nála. Orvosai nem sok jóval kecsegtettek, mindösszesen 10% túlélési esélyt jósoltak a kislány számára. A betegség következtében testének több részében is elhalt a vérkeringés, ezért nem maradt más hátra:

le kellett amputálni mind a 4 végtagját, illetve az orra hegyét is.

– tudta meg a DailyMail.

Agyhártyagyulladás miatt Harmonie-Rose mind a négy végtagját és az orra hegyét is amputálni kellett Forrás: Northfoto

Harmonie-Rose keményen küzdött továbbra is, számtalan rehabilitáció és rengeteg gyötrelmes gyakorlás árán a közérzete napról-napra javulni kezdett. Megrázó események sorozatát élte át a család, ám mostanra Harmonie-Rose képes újra pozitívan szemlélni az életét. Szülei rendkívül büszkék rá.

„Az elmúlt 12 hónap során a kislányunk bebizonyította, hogy a borzalmas megpróbáltatások ellenére tud mosolyogni, és élvezni az életet." – nyilatkozta akkor az édesanya.

A ma már 3 éves gyermek speciális protézisekkel járni is tud, és igyekeznek a lehetőségekhez képest átlagos, vidám életet élni. Barátok, szerető közeg veszi körül, mindenki igyekszik támogatni őt, amiben csak lehet, ám a harc nagyját egyedül kell megvívnia minden nap. A kislány mindennapjait egy erre létrehozott közösségi oldalon követhetik az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.