Mindenki azt hitte, babát vár a nő, pedig erről szó sem volt

Forrás: Thinkstock -
terhesség alkohol Dr. Life
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 35 éves Jónak mindenki átadta a helyét a buszon, hiszen méretes hasa láttán azt hitték, kisbabát vár. Ám erről szó sem volt. 

A 35 éves, angol Jo abszolút úgy festett, mint bármelyik terhes nő, hiszen a hasa hatalmas volt, úgy tűnt, hamarosan megszül.

Ám a pocakjában nem volt kisbaba: a hatalmas hasát az asszony komoly alkoholfüggősége okozta.

Mindenki azt hitte Joról, hogy terhes Forrás: Thinkstock

A nő ugyanis évekig egy bárban dolgozott, ott szokott rá az italra, aminek a vége az lett, hogy naponta átlagosan 3 üveg bort ivott meg. A masszív ivászat tönkretette a máját: májzsugora lett, és a vízvisszattartással is gondjai akadtak, amitől folyton puffadt, ezért hitték azt idegenek, hogy kisbabát vár. Most már ott tart, hogy háromhetente kórházba kell mennie, hogy elvezessék a testéből a felhalmozódott vizet.

A puffadás azonban megnehezíti a nő napjait: már az is gondot okoz számára, hogy reggelente felöltözzön, így az anyjához költözött, hogy legyen, aki gondoskodik róla.

Mennyi az annyi?

Az alkoholprobléma Magyarországon is komoly gondokat okoz, itt össze is szedtük, mennyit ihatunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.
Karácsonykor jelentkező nyavalyák, amelyeket idén kikerülhetszhttp://www.life.hu/drlife/20161213-karacsonykor-jelentkezo-megbetegedesek-igy-kerulheted-ki-oket.htmlDecember egyet jelent az ünnepekre való készülődéssel, a (jobb esetben) havas tájjal, a karácsonyi vásárok forgatagával és illatával, a koccintásokkal, a finom vacsorákkal és potyasütikkel – és egyben az ezzel együtt jelentkező meghűléssel, a gyomorrontással és a céges partik után jelentkező macskajajjal. Tippjeink segítségével elejét veheted mindezeknek, hogy csak a szép pillanatok maradhassanak meg az év legvarázslatosabb hónapjából. Dr. LifeOrigoFának beszélő György és a fiúölő Iván cár: Őrült uralkodók a történelembenhttp://www.life.hu/drlife/20161212-orult-uralkodok-a-tortenelemben.htmlEgy nemzet sorsa forog kockán, ha az uralkodója születés, nem pedig alkalmasság alapján kerül az ország élére. Most összegyűjtöttünk négy olyan királyt, illetve királynőt, akik a korabeli és az utókor feljegyzései szerint is súlyos mentális problémákkal küzdöttek. Dr. Life--Zacher Gábor: "Én is gyakorló függő vagyok"http://www.life.hu/drlife/20161213-zacher-gabor-ezektol-a-dolgoktol-fugg-maganeleterol-vallott.htmlA VIASAT3 műsorából kiderült, hogy a népszerű toxikológus saját maga is függő: két nagy szenvedélye a pipázás és a mogyorós csoki. Dr. LifeOrigoMichael Bublé rákos kisfia otthon ünnepelheti a karácsonythttp://www.life.hu/drlife/20161213-michael-buble-rakos-kisfia-otthon-karacsonyozhat.htmlBorzalmas hír törte teljesen össze Michael Bublét, és feleségét. Nemrég kiderült, hogy 3 éves, vidám, életerős kisfiuk rákos. A gyermek kezeléseit a diagnózis után rögtön elkezdték, és szerencsére az első szakasza már le is zárult. A 3 éves kisfiú így otthon töltheti a karácsonyt. Dr. LifeOrigoTeljesen leépült a petefészekrák miatt Cheyann Shaw bikinimodellhttp://www.life.hu/drlife/20161212-cheyann-shaw-bikinimodell-a-petefeszekrak-miatt-teljesen-leepult.htmlÉveket töltött teste és izmai felépítésével Cheyann Shaw, ám most egy sokkal fontosabb dologért kell küzdenie, mégpedig az életéért. Nyáron ugyanis petefészekrákot diagnosztizáltak a fiatal nőnél, akinek teste teljesen leépült a kezelések miatt, de most csak az a fontos, hogy életben maradjon. Dr. LifeOrigoMajdnem meghalt Dave Tyler a hajmosás miatthttp://www.life.hu/drlife/20161212-majdnem-dave-tyler-eletebe-kerult-a-hajmosas.htmlCsupán a haját akarta levágatni a brit kétgyerekes apa, de majdnem meghalt a szépségszalonban tett látogatása után. A hajmosás volt tragikus hatással az ütőereire, olyannyira, hogy vérrög keletkezett az agyában és majdnem meghalt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.