Turisták drogozták be Pásztor Annát

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
drog szórakozás Pásztor Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pásztor Anna pórulj járt, mikor bulizni ment az éjszakába. Csak a szerencsének és a barátainak köszönheti, hogy nem történt komolyabb baj.

Néhány évvel ezelőtt, két gyermekének születését megelőzően Anna is megfordult időnként az éjszakában. Az ember annyi ehhez hasonló szörnyű sztorit hall, mégis sokan úgy gondolják, hogy ez velük nem történhet meg. Anna is jóhiszeműen gondolkodott, de mostmár sokkal óvatosabb, mint azelőtt.

Pásztor Annával majdnem komoly baj történt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Hat évvel ezelőtt, egy délután ültünk be egy helyre a barátaimmal. Egy három decis mexikói sör egyharmadát ittam meg, de utána nyolc óra teljesen kiesett az életemből. Semmire sem emlékszem, pedig állítólag hatalmasat buliztunk utána, több szórakozóhelyen is voltunk" - írta meg a Borsnak.

"Délután csak egyszer mentem ki a mosdóba, miközben ott ültünk és beszélgettünk egy kisebb spanyol társasággal. Mivel a barátaimban teljesen megbízom, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a spanyoloktól kaptam ezt az „ajándékot" - folytatta a történetet.

Elmesélése szerint a barátai vigyáztak rá az este további részében, majd a szórakozást követően taxiba akarták ültetni. Az elképzelés azonban meghiúsult, mert Anna minden áron el akart szaladni, ezért kénytelenek voltak gyalog hazakísérni az Anna and the Barbies énekesnőjét.

"Másnap aztán jártányi erőm sem volt, majdhogynem eszméletlenül feküdtem és szűköltem három napig a konyhakövön. Az első nap még vizet inni sem tudtam. Borzalmasan kellemetlen élmény volt, azóta sokkal elővigyázatosabb vagyok"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.