Dundika szörnyen megbetegedett: lábra sem tudott állni

Fotó: Polyák Attila/Origo -
betegség Majoros Hajnalka Dundika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon nehéz volt az év vége Dundikáék számára, hiszen annyira megbetegedett, hogy lábra sem tudott állni. Nehezítette a dolgokat, hogy még a gyerekek is nagyon rosszul voltak, Majka volt az egyetlen, aki állta a sarat! 

Nagyon beteg volt az ünnepek alatt az ifjú feleség, Majoros Hajnalka. Bár már túl van a nehezén, mégsem gondol vissza szívesen arra az időszakra. A probléma nemcsak azzal volt, hogy a sztármami tüdőgyulladást kapott, hanem azzal is, hogy a gyerekek is rosszul voltak; az egyetlen, aki nem kapta el a betegséget, Majka volt, aki hősiesen állta is a sarat, és segítette családját.

Lábra sem tudott állni Dundika, de a gyerekek sem voltak jól Fotó: Polyák Attila/Origo

Lábra is alig tudott állni Dundika, elárulta, nagyon régóta nem volt ilyen beteg. "Körülbelül 16 éve nem voltam ilyen beteg, mint most. Elkaptam az influenzát, ami levert a lábamról. Emellett

Marcinak negyven és fél fokos láza volt, Olivér pedig úgy köhögött, hogy azonnal orvoshoz kellett vinnünk,

ahol kiderült, hogy tüdőgyulladása van. Borzalmas időszak volt" – számolt be a hot! Magazinnak Dundika a történtekről. Hozzátette, Majka remekül gondoskodott róluk. "Petinek legszívesebben szobrot állíttattam volna. Le a kalappal előtte, úgy gondoskodott rólunk.

Karácsony napján azt éreztem, itt a vég. Nem tudtam felállni, Peti bevitt az ügyeletre,

ahol kaptam három injekciót. Aztán folytatódott a horror. Összesen egy napot tudtam feküdni, mert a többin már igyekeztem gondoskodni a gyerekekről" – mondta Hajni. Szerencsére már jobban vannak, bár még nem lábaltak ki teljesen belőle, viszont a két szupercuki gyerekük nagyon jól viselte a betegséget!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.