Állítják: Ismét kórházba került Törőcsik Mari

Forrás: MTI/Kallos Bea -
színésznő Törőcsik Mari kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos egészségi gondokkal küzd, de a hírek szerint nem veszélyes Törőcsik Mari állapota, akit lapinformációk szerint egy budapesti kórházban kezelnek.

Napok óta kórházban kezelik Törőcsik Marit - állítja a Bors. A lap úgy tudja, a Nemzet Színészét egy fővárosi intézményben látják el, ahol már jól ismerik egyre szaporodó egészségi problémáit, így a legjobb ellátást kapja, a leggondosabb kezek között gyógyulhat.

Törőcsik Mari Forrás: MTI/Kallos Bea

Állítják, a színésznő az otthonában lett rosszul, panaszai pedig szinte már állandósultak. Nyolc évvel ezelőtti agyvérzése és az azt követő klinikai halál állapota, majd a kóma okozhat visszatérő problémát: folyamatosan szédül, többször elesik, a legkülönbözőbb helyeken üti meg magát. A frontok ráadásul csak rontanak ezen a helyzeten. Mivel agyvérzésekor a jobb keze teljesen lebénult, ha elesik, megkapaszkodni sem tud olyan hatékonyan, mintha mindkét keze ép lenne.

Csak hétvégén van időd a testmozgásra? Így is sokat tehetsz magadérthttp://www.life.hu/drlife/20170112-mar-a-heti-egyszeri-vagy-ketszeri-sport-is-ugyanolyan-jo-hatassal-van-az-egeszsegre.htmlNehezedre esik időt szakítani az edzésre a rohanó hétköznapokban? Egy friss kutatás szerint mindezzel egyáltalán nincs probléma, hiszen már egy heti egy vagy két alkalommal űzött kiadós mozgásforma is ugyanolyan hatásos lehet. Dr. LifeThinkstockKocsis Tibit síbaleset érte Ausztriában http://www.life.hu/drlife/20170113-sibalesetet-szenvedett-kocsis-tibi.htmlKocsis Tibor kedvenc sportjának hódolt Ausztriában, mikor a váratlan baleset bekövetkezett. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoDurva: Meghalt a fiú, akit a játékfüggősége tett beteggé http://www.life.hu/drlife/20170113-meghalt-egy-jatekfuggo-fiatal-xboxozas-kozben.html12 órát játszott a fiatal fiú, majd egy vérrög végzett vele. Játékfüggőként szinte sosem mozdult ki otthonából, ez okozta a betegséget. Dr. LifeOrigoMiss Italy egykori versenyzője örökre megvakulhat: savat öntött barátja az arcábahttp://www.life.hu/drlife/20170113-az-egykori-szepsegkiralyno-jelolt-gessica-notaro-megvakulhat-savval-ontotte-le-baratja.htmlAz elhagyott barát bosszút állt, és savat öntött az egykori Miss Italy-versenyző arcába. A 28 éves Gessica Notaro súlyos égési sérüléseket szenvedett, orvosai attól tartanak, hogy elveszítheti látását. Dr. Life--Élő adásban kapott szívinfarktust a Forma-1-es kommentátorhttp://www.life.hu/drlife/20170113-elo-adasban-szivinfarktust-kapott-a-forma1-es-kommentator-martin-brundle.htmlSzívrohamot kapott élő adás közben Monacóban a Sky Sports kommentátora, Martin Brundle. Akkor érte az infarktus, amikor éppen rohant, hogy interjúztassa a top 3 versenyzőt a dobogón. Dr. Life--Korda György: "Véresre haraptam a szám szélét"http://www.life.hu/drlife/20170113-korda-gyorgy-korhazba-kerult-kisebb-beavatkozas-a-szuletesnapjan.htmlA 78 éves énekes nagyon megijedt, amikor be kellett vinni őt az egészségügyi intézménybe. Szerencsére semmi komoly nem történt, bár a születésnapi ünneplés elmaradt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.