Tények és tévhitek: minden, amit a depresszióról tudnod érdemes

Forrás: Thinkstock -
depresszió lelki betegség tévhitek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre több szó esik a depresszióról, miközben még mindig nagyon keveset tudunk erről a pszichés betegségről. Most tisztába tesszük, pontosan mit is jelent, milyen tévhitek keringenek vele kapcsolatban, és mindezekből mi igaz.

Depis vagyok! Vagy nem?

Csak úgy dobálózunk a szavakkal: ha valaki sír, akkor ő depressziós. Ha rossz a kedve, akkor depizik. Ha pedig beszélgetni sem akar, akkor nyilvánvaló, hogy lelki beteg. De valóban tisztában vagyunk azzal, mit is jelent depressziósnak lenni?

Nem teljesen elrugaszkodottak a fent említett általánosítások. A laikus, külső szemlélő által észlelhető tünetek hasonlítanak ahhoz, amit egy szomorú vagy rosszkedvű emberrel kapcsolatban tapasztalhatunk. Ám maga a depresszió egy jóval összetettebb betegség.

Szomorúság vagy depresszió – Te meg tudod különböztetni? Forrás: Thinkstock

Veszélyesebb, mint gondolnánk

A depresszió egy olyan pszichés megbetegedés, amely során az illető érzelmi és hangulati zavaroktól szenved. A szakirodalom megkülönböztet súlyos, azaz klinikai depressziót, unipoláris depressziót vagy unipoláris zavart. A besorolást a beteg az alapján kapja, hogy milyen régóta depressziós, illetve milyen intenzitással jelentkeznek nála a tünetek. Az orvosok veszélyes betegségnek vélik, ugyanis kezeletlen állapotban hagyva a beteg könnyedén önmaga vagy a környezete ellen fordulhat.

A depressziót elsősorban gyógyszerekkel szokták kezelni, de ritkán, speciális esetekben, ahol azonnali eredményre van szükség, elektrosokk-terápiát is alkalmaznak. Emellett a fényterápia is jó eredményekkel szolgál szezonális depresszió kezelésére. Mindezeken túl úgynevezett pszichoterápiás tréningen is részt vehet a beteg, ilyenkor különféle asszociációs technikák segítségével fedezheti fel saját maga a betegségének gyökereit.

Akkor ez most depresszió vagy sem?

A depresszió általános tünete lehet a hangulatingadozás, ám főleg lehangoltságról van szó. Sok esetben alvászavar is fellép, ilyenkor a beteg bioritmusa felborul, és teljesen ellentétesen működik a "normálishoz" képest. A depressziósok gyakran önértékelési gondokkal küzdenek, amelyhez gyakran társul a szexuális vágy csökkenése is. Jellemző továbbá a gondterheltség, a figyelemzavar, illetve az érdeklődés beszűkülése. Az arc mindent elárul: depressziósoknál elmélyülhetnek a homlokráncok, és lefelé görbülő szájzugok alakulhatnak ki. A test tartása és a járás is megváltozik: görnyedt, illetve mozgása lassú lesz.

Depresszív állapotban gyakori az alvászavar Forrás: Thinkstock

Fontos azonban megemlíteni, hogy

nem mindenki depressziós, aki ehhez hasonló tüneteket észlel magán.

illetve tény, hogy a depressziós betegek tünetei sem 100%-ig megegyezőek.

Örökölhető, de nem betegség, mi az?

Számos tévhit kering azzal kapcsolatban is, hogy mitől, miként válik valaki depresszióssá. Most összegyűjtöttünk néhány általános elképzelést, amelyek nem minden esetben tekinthetőek helytállónak.

  • A depresszió nem igazi betegség. A depresszió egy létező, diagnosztizálható pszichés megbetegedés. Ez tény. Sokan sajnos összekeverik a szomorúsággal, amely valóban csak múló állapot. Ez a betegség egy szociális, pszichológiai és biológiai eredetű elváltozás, amely nem múlik el magától, de kezelhető.
  • Ha valamelyik rokonod depressziós (volt), akkor te is az leszel. Megállapították már, hogy a betegségnek van örökletes tényezője. Akinek ismeretes depressziós hozzátartozója, 20%-kal nagyobb eséllyel eshet bele a betegség csapdájába. Azonban attól még, hogy valamelyik rokonunk beteg, még nem kell amiatt rettegni, hogy mi is azok leszünk. Az információt helyén kell kezelni: azáltal, hogy tudunk a kockázati tényezőről, jobban tuduk figyelni magunkra, és a környezetünk is hamarabb észreveszi a jeleket – írja a Health Line.
    A depresszió kezeletlen állapotában nagyon veszélyes lehet Forrás: Thinkstock
  • Az antidepresszánsoktól megváltozik a személyiséged. Az antidepresszánsok megváltoztatják az agyunk kémiai működését, ez nyilván ijesztően hangzik. Sokan emiatt attól tartanak, hogy egy másik embernek fogják érezni magukat, ha részt vesznek a kezelésben. De a tények nem hazudnak: a gyógyszerek csak bizonyos vegyi anyagokat változtatnak meg az agyban, melyek segíthetnek csökkenteni a depressziós ember tüneteit, de a mögöttes személyiséget nem tudják befolyásolni. Rengeteg beteg számolt be arról, hogy az antidepresszánsok szedése után tértek vissza az igazi személyiségükhöz, addig pedig távol érezték magukat a valóságtól.

    A sztárok között is vannak súlyos esetek

    Gazdagok, híresek, sokan csodálják őket, és mindenük megvan, amiről az ember álmodhat. A hírnévvel járó feszültségeket vagy a gyerekkori traumákat azonban ők sem mindig tudják kezelni: hírességek, akik súlyos depresszióval küzdenek.
  • Örökre gyógyszereket kell szedned. Az antidepresszánsok akár hosszú távú kezelésre is alkalmasak, de a kúra időtartamát főleg a beteg állapotának súlyossága határozza meg. Sok esetben a pszichiáter különféle technikákat tanít a betegének, amelyek segítségével gyógyszerek nélkül is meg tud birkózni az élet adta nehézségekkel. Ám valóban létezik olyan, hogy valakinek hosszabb távon érdemes szednie. Ez azonban akkor sem egy általános tény.
  • Csak a nők lehetnek depressziósak. Valóban, több nő szenved depressziótól, mint férfi, de a számadatok alapján nincs nagy eltérés a nemek között. Azért vallják sokan ezt a hibás elvet, mert a férfiakra jellemző, hogy nehezen vagy egyáltalán nem beszélnek az érzelmeikről, a gondjaikról. Ez azonban sokkal veszélyesebb: a statisztikák szerint ugyanis emiatt sokkal több depressziós férfi követ el öngyilkosságot, mint nő.

Miért lesz valaki öngyilkos?

A magyarországi mutatók szerint hazánk továbbra is az élen jár Európában az öngyilkosságok számát tekintve. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly szeptemberben készült felmérésében Magyarország a kelet-európai országok között a harmadik helyen áll Litvánia és Oroszország után. A számok elkeserítőek – főleg, mert a legtöbb tragédia megelőzhető lett volna. A Life.hu cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiderült milyen betegséggel küzd Kánya Katahttp://www.life.hu/drlife/20170125-betegseg-miatt-kerult-korhazba-kanya-kata.htmlA híres műsorvezető a közösségi oldalán értesítette a követőit a szomorú hírről: betegség miatt kórházba kellett vonulnia. Dr. Life--Félrediagnosztizálták a férfit - Hamarosan meg fog halnihttp://www.life.hu/drlife/20170119-szorulasnak-hittek-a-rakot-emiatt-haldoklik-a-ferfi.htmlElképesztő, de szorulásnak nézték a férfi kezdődő rákját. Emiatt már csak néhány hónap maradt hátra a 29 éves édesapa életéből. Dr. Life--Így ismerd fel: a mániás depresszió legjellemzőbb tüneteihttp://www.life.hu/drlife/20170110-a-manias-depresszio-7-fo-jele.htmlA „zsenik betegségének” is hívott mániás depresszió nem csupán a beteg, hanem a körülötte élők mindennapjait is befolyásolja. A célzott és időben elkezdett kezelés ezért mind a páciens, mind a szerettei szempontjából életmentő lehet, emiatt is fontos, hogy minél hamarabb felismerd ezt a mentális betegséget. Íme, a mániás depresszió 7 legfőbb tünete. Dr. Life--A stressz is okozhat refluxot: minden, amit tudnod kell erről a betegségrőlhttp://www.life.hu/drlife/20170116-igy-lesz-a-stresszelesbol-reflux.htmlIdegeskedni nemcsak, hogy nem jó, hanem még ártalmas is, és szinte valamennyi testi megbetegedéssel összefüggésben állhat. A stressz alattomos módon teszi tönkre a szervezetet, így például az emésztőrendszert is, aminek következtében savas reflux alakulhat ki. Dr. Life--Hullik, törik, gyengül? Öt krónikus betegség, amely hajvesztést okozhathttp://www.life.hu/drlife/20170109-5-betegseg-amely-hajhullast-okoz.htmlNem csupán a hajad szépségének, hanem az egészségi állapotának megőrzése is nagyon fontos. A hajproblémák, mint a hajhullás vagy a töredezés ráadásul nemcsak esztétikai probléma, hanem a szervezeted figyelmeztetőjele is lehet, hogy valami nem működik jól. Íme, öt olyan komoly megbetegedés, amelynek kísérő tünete lehet a fokozott hajvesztés. Dr. LifeThinkstock5 ijesztő igazság: így öregszik a férfiasságodhttp://www.life.hu/drlife/20170110-a-penisz-oregedes-jelei.htmlSajnos, az öregedés nem csak őszüléssel, ráncokkal és ízületi fájdalmakkal jár. A férfiak nemi szerve is jelzi, ha elszáll felettük az idő. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.