Mit jelent a coaching?

Forrás: Polyák Attila/Origo -
Szily Nóra coaching coach corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érezted már valaha úgy, hogy elakadtál? Hogy igazából te magad vagy az akadály? A coaching lényege és célja is pontosan itt ragadható meg. A Life.hu sztárszerzőjével, Szily Nórával, a mély és őszinte interjúk nagyasszonyából lett coachcsal járta körül a coaching témáját.

Talán nem is olyan meglepő, hogy maga a coaching alapja a sportpszichológiából ered. Maga a kifejezés ('coach') is magyarul edzőt jelent: egy olyasvalakit, aki figyelembe veszi az egyén adottságait, tulajdonságait, és

nem kész megoldást kínál, hanem az erőforrásaira támaszkodva igyekszik utat mutatni és segíteni őt a fejlődésben.

Pont úgy, ahogyan egy edző is teszi.

Nem kész megoldást kínál, hanem az erőforrásaira támaszkodva igyekszik utat mutatni Forrás: Thinkstock

A nemrég coachként debütált Szily Nóra is ugyanezt hangsúlyozza. A pszichológusi diplomával rendelkező televíziós műsorvezető saját bevallása szerint 25 éven át tett fel kérdéseket, amelyekben a megértés, támogatás vágya vezérelte.

Idővel azonban rájött, hogy nem képernyő-, sokkal inkább interakciófüggő, és immár képzett coachként az igazán nagy élményt az jelenti számára, amikor egy-egy beszélgetés végén az ügyfél szemébe nézve válaszokat talál a kérdéseire, és tudja, hogy mi legyen a következő lépés, amit megtesz.

A coach tulajdonképpen az edző, a coaching pedig a támogató munka, amit az edző végez. Nem ő futja le a távot, nem ő megy fel a pályára, de mindent megtesz – és erre szaktudása jelenti az alapot - hogy versenyzője a legjobbat, legtöbbet legyen képes kihozni magából.
25 éven át tett fel kérdéseket, amelyekben a megértés, támogatás vágya vezérelte Forrás: Polyák Attila/Origo

A coaching lényegéről Timothy Gallwey írt elsőként a hetvenes években. A Harvard Egyetem teniszcsapatának edzőjeként sajátos módszert dolgozott ki a sportolóinak. Úgy vélte, hogy nem a háló túloldalán lévő jelenti az igazi ellenfelet, hanem a fejünkben lévő. Az edző, vagyis a coach feladata az, hogy segítsen a sportolónak abban, hogy ezeket az akadályokat elhárítsa, hogy a saját, természetes képességeivel eljusson a céljához – immár utasítások nélkül.

Az azonban lényeges, hogy a coach nem jelent egyet a terapeutával.

A coach nem tanácsadó, és nem terapeuta! Bár kapcsolatuk ugyanúgy bizalomra épül, és titoktartás jellemzi. Az üléseken az ügyfél határozza meg, mi legyen a beszélgetés témája, fókusza. A coach aktív hallgatással, figyelemmel van jelen, közben visszajelzéseket ad, és kérdéseket tesz fel. Az interakció támogatja, segíti az ügyfelet abban, hogy saját erőforrásait mozgósítsa, és lépéseket tegyen a céljai elérése érdekében

– mutat rá a különbségre Szily Nóra.

„Annyi pénzem sem volt, hogy pelenkát vegyek a gyereknek"

Hogyan lesz egy állami segélyen élő, egyedülálló anyából a világ legkeresettebb motivációs előadója és számos bestseller szerzőnője? Lisa Nichols páratlan életútjáról és gondolatairól a Life.hu exkluzív interjújában mesélt – kattints ide érte!
Az azonban lényeges, hogy a coach nem jelent egyet a terapeutával Forrás: facebook.com/nora.szily

Gallwey módszere a sportból hamarosan az üzleti életben is hatalmas népszerűségnek kezdett örvendeni. A mostani felfogásban a business, vagyis az üzleti coachingolás lényege azonban nem csupán a siker elérése, hanem például a magánélet és a karrier összehangolása, a kiégés, a motiválás, a döntések elősegítése, a konfliktuskezelés, az önbizalom növelése, a stressz kezelése, a kapcsolatok építése vagy az idő helyes kezelése. Mindezen területek együttesen segítenek abban, hogy

az egyén élvezni tudja a sikerét, és kellőképpen kiegyensúlyozott életet élhessen.

A coaching másik válfaja a life coaching, amely során az egyén személyes problémái kerülnek fókuszba. Ez egyfajta egyéni életvezetési tanácsadást jelent. A life coach azonban a terapeutával ellentétben nem a múlt történéseit dolgozza fel, vagyis nem visszafelé, hanem előre tekint.

Szeretnél még többet kihozni magadból?

Ha szeretnél tanulni, fejlődni és még többet kihozni magadból, akkor 2017. április 1-jén látogass el a Wake-Up! Day elnevezésű eseményre, 2017 legnagyobb motivációs/transzformációs rendezvényére, ahol olyan világhírű coachok és trénerek lépnek színpadra, mint Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép is, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és még sokan mások. A világszinten egyedülálló, tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt színvonalas kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek.
A rendezvényre jegyet itt rendelhetsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.