Bodrogi Gyulának nem volt szívműtétje

Forrás: Origo -
szívműtét Bodrogi Gyula
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több lap is megírta hetekkel ezelőtt, hogy Bodrogi Gyulának súlyos szívműtétje volt, mi több azóta vérhígítót kell szednie. A színművész elárulta az igazat a műtétjével kapcsolatban: semmivel sem operálták.

Rengeteg helyen lehetett olvasni, hogy a 82 éves Bodrogi Gyulának szívműtétje volt. Több lap is azt írta, hogy koszorúér-szűkület miatt kórházba került a színművész, és komoly beavatkozást kellett végrehajtani rajta, valamint azt is, hogy azóta vérhígítót kell szednie. Bodrogi Gyula elárulta ezzel kapcsolatban az igazat, és kiderült, nem volt semmilyen szívműtétje.

Nem volt szívműtétje Bodrogi Gyulának Forrás: Origo

"Egy kedves barátommal beszéltem, ezt hallgathatta ki egy illetéktelen. Másnap már címlapon volt, hogy kórházban fekszem, és megműtötték a szívemet. Persze ebből egy szó sem volt igaz. Nem operáltak meg" - mondta a színművész a Ripostnak. Azt is elmondta, hogy nagyon jó egészséget örvend, és reméli, hogy ez még sokáig így is lesz!

Nem vették komolyan az anyát - Leukémiás volt a lányahttp://www.life.hu/drlife/20170216-nem-vettek-komolyan-a-leukemias-gyerek-edesanyjat.htmlMinden orvos bolondnak gondolta a nőt, aki kitartóan járt orvostól-orvosig a kislányával, ugyanis szerinte valami nincs rendben vele. Később kiderült, hogy egyedül neki volt igaza. Dr. LifeAFPKomoly műtéten esett át Ganxsta Zolee édesapja, Zana Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20170216-ganxta-zolee-edesapja-zana-jozsef-muteten-esett-at.htmlZana József komoly gerincműtéten esett át, ugyanis az eddig alkalmazott kezelések nem segítettek a tanár állapotán. Dr. LifeOrigoTörőcsik Mari egészségi állapotáról mesélthttp://www.life.hu/drlife/20170216-torocsik-mari-egeszsegi-allapotarol-meselt-erosodik.htmlOrvosai tanácsára még erősödni és pihennie kell Törőcsik Marinak, így egy ideig még nem láthatjuk színpadon a művésznőt. Dr. Life--Alig 15 év, és nem csonkítják többé a nőket?http://www.life.hu/drlife/20170216-a-noi-nemi-szervek-csonkitasa.htmlÉvek óta napirendi téma a nők körülmetélése, amelyet hiába tiltottak be egyes országokban, mégis nők millióin végzik el ezt a rendkívül fájdalmas beavatkozást. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége sürgeti a változást. Dr. Life--Híres fogyatékos emberek, akik örökre beírták magukat a történelembehttp://www.life.hu/drlife/20170214-hires-fogyatekos-emberek.htmlRendkívülit és maradandót alkotni mindenki számára kihívás, és bizony nem is mindenkinek sikerül. Az alábbiakban 5 olyan ismert ember rövid történetét mutatjuk be, akik fogyatékkal éltek, nevük és munkájuk miatt azonban örökké beírták magukat a történelembe. Dr. Life--Csepregi Éva nem küzdött a változókor ellenhttp://www.life.hu/drlife/20170216-csepregi-eva-nem-kuzdott-a-menopauza-ellen.htmlCsepregi Éva nem harcol az idő múlása ellen, így a változókort is belenyugvással fogadta. Elmondása szerint természetes, hogy múlik az idő, és a változókor sok kellemetlenséggel járt, de ő hisz a gondolatok teremtő és gyógyító erejében. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.