idegbecsípődés Eszenyi Enikő Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idegbecsípődése van Eszenyi Enikőnek, alig tud járni. A Vígszínház igazgatója betegen is végigjátszott egy háromórás darabot, de aztán a szombati előadását le kellett mondania.

Az 56 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő csütörtökön sérült meg próba közben. Aznap még bevállalta az esti előadást, de végül belátta, hogy pihennie kell, és a szombati fellépését lemondta.

Eszenyi Enikő idegbecsípődése miatt alig tud járni Forrás: Daniel Dömölky/Daniel Dömölky

"A művésznőnek idegbecsípődése van. Hihetetlen, hogy ennek ellenére csütörtök este még játszott, de ilyen egy igazi profi. Alig tud lépni, fájdalmai vannak. MRI-vizsgálatra kellett mennie pénteken, reméljük, hogy minél hamarabb meggyógyul, és visszatérhet a színpadra"nyilatkozta a Blikknek egy bennfentes.

A lap megkeresésére Eszenyi nem reagált, a Vígszínház sajtóosztálya azonban igen:
"Eszenyi Enikő köszöni az érdeklődést és a jókívánságokat, reméli, hogy hamarosan próbálhat, és újra színpadra léphet."

Jobbulást kívánunk!

Vitaminhiány-körkép: melyik tünet melyik vitamin hiányára utal?http://www.life.hu/drlife/20170215-melyik-tunet-melyik-vitamin-hianyara-utal.htmlNehezen birkózol meg a stresszel? Száraz a bőröd, fénytelen a hajad? Az okok sokszor a nem megfelelő mennyiségű vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek bevitelére vezethetők vissza. Dr. LifeOrigoBodrogi Gyulának nem volt szívműtétjehttp://www.life.hu/drlife/20170217-bodrogi-gyulanak-nem-volt-operacioja.htmlTöbb lap is megírta hetekkel ezelőtt, hogy Bodrogi Gyulának súlyos szívműtétje volt, mi több azóta vérhígítót kell szednie. A színművész elárulta az igazat a műtétjével kapcsolatban: semmivel sem operálták. Dr. LifeOrigoNem vették komolyan az anyát - Leukémiás volt a lányahttp://www.life.hu/drlife/20170216-nem-vettek-komolyan-a-leukemias-gyerek-edesanyjat.htmlMinden orvos bolondnak gondolta a nőt, aki kitartóan járt orvostól-orvosig a kislányával, ugyanis szerinte valami nincs rendben vele. Később kiderült, hogy egyedül neki volt igaza. Dr. LifeAFPKomoly műtéten esett át Ganxsta Zolee édesapja, Zana Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20170216-ganxta-zolee-edesapja-zana-jozsef-muteten-esett-at.htmlZana József komoly gerincműtéten esett át, ugyanis az eddig alkalmazott kezelések nem segítettek a tanár állapotán. Dr. LifeOrigoTörőcsik Mari egészségi állapotáról mesélthttp://www.life.hu/drlife/20170216-torocsik-mari-egeszsegi-allapotarol-meselt-erosodik.htmlOrvosai tanácsára még erősödni és pihennie kell Törőcsik Marinak, így egy ideig még nem láthatjuk színpadon a művésznőt. Dr. Life--Alig 15 év, és nem csonkítják többé a nőket?http://www.life.hu/drlife/20170216-a-noi-nemi-szervek-csonkitasa.htmlÉvek óta napirendi téma a nők körülmetélése, amelyet hiába tiltottak be egyes országokban, mégis nők millióin végzik el ezt a rendkívül fájdalmas beavatkozást. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége sürgeti a változást. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.