Horkolásnak hitte férje haldoklását a nő

Forrás: Thinkstock -
halál szívbetegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felesége mellett fekve halt meg a férfi: a nő azt hitte csak horkol, pedig valójában fuldoklott.

Lewist korábban Brugada szindrómával diagnosztizálták, ami egy ritka szívbetegség. Erről a családja is tudott, rendszeresen jártak kontroll vizsgálatokra is. Az orvosok azt mondták hosszú és egészséges életet élhet, a fiatal apuka nincs veszélyben.

A 25 éves férfi egy éjszaka azonban mégis életét vesztette, ráadásul úgy, hogy a felesége mindvégig mellette feküdt.

Horkolásnak hitte a férje haldoklását a nő - Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

"Hangosan horkolt, nem tudtam tőle aludni, szóval oldalba rúgtam és rászóltam, hogy hagyja abba. Ekkor vettem észre, hogy valami nedves volt körülötte, ezért felkapcsoltam a lámpát. Teljesen pánikba estem mikor megpillantottam a férjem lila arcát" - mesélte Lisa Lee.

Azonnal hívta a mentőket, de már késő volt. Mint kiderült, amit a nő horkolásnak hitt, az valójában a testét elhagyó utolsó lélegzetvételek hangja volt.

A nő férje halála után egy petíciót kezdeményezett, ugyanis véleménye szerint a tragédia elkerülhető lett volna: szeretné, ha minden hasonló betegségben élő embernek beültetnének egy cardioverter-defibrillátort, amely automatikusan újraindítja a szívet, ha baj van - írta meg a Mirror.

A szexuális életed bánja, ha másokéhoz hasonlítgatodhttp://www.life.hu/drlife/20170217-ne-hasonlitsd-ossze-a-szexualis-eleted-masokeval.htmlMég egy okot talált a tudomány arra, miért nem jó, ha túlzásba viszed a saját életed, jelen esetben szexuális életed hasonlítgatását másokéval. Egy friss pszichológiai kutatás során ugyanis azt találták, hogy mindez rossz hatással van a libidódra, ezáltal pedig a szexuális életedre is kihatással van. Miért is? Mindjárt mondjuk. Dr. Life--Gyógyíthatatlan betegség miatt büdösödik a brit nő http://www.life.hu/drlife/20170221-genetikai-betegseg-miatt-budos-egy-brit-no.htmlHosszú évek teltek el, mire Kelly megtudta, hogy miért üldözi a gusztustalan halszag egész életében. Dr. Life--Görbe Nóra megszólalt férje halálárólhttp://www.life.hu/drlife/20170221-gorbe-nora-ferje-halalarol-beszelt.htmlAz elmúlt években élte át élete legnehezebb időszakát Görbe Nóra: férje rákbeteg lett, és sajnos hiába küzdött 6 éven keresztül a kórral, hiába tettek meg mindent a gyógyulásáért, az egykor életerős férfi a színésznő szeme láttára sorvadt el. Dr. Life--Így teheted egészségesebbé az egész napos ülésthttp://www.life.hu/drlife/20170216-az-egesz-napos-ulest-igy-teheted-egeszsegesebbe.htmlAz ülés az új dohányzás – mostanában egyre gyakrabban hallani szakértőktől ezt a mondást. Sajnos az adatok is ezt támasztják alá: azoknak, akik naponta 6 óránál többet ülnek, ugyanakkora esélyük van a szívrohamra, mint a cigarettázóknak. Most mutatunk néhány egyszerű tippet, amelyekkel egészségesebbé teheted az egész napos irodai munkádat. Dr. LifeThinkstockJocelyn Wildenstein 1,8 milliárdot költött plasztikára http://www.life.hu/drlife/20170220-5-millio-fontot-koltott-plasztikara-jocelyn-wildenstein.htmlJocelyn Wildenstein már közel 2 milliárd forintot költött szépészeti beavatkozásokra, de még mindig nem elégedett a külsejével. Dr. Life--Sarka Kata meggyógyulthttp://www.life.hu/drlife/20170220-breking-sarka-kata-nagy-bejelentest-tett.htmlSarka Kata hatalmas örömhírt tudatott rajongóival közösségi oldalán. Mindenki örülhet! Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.