Kulcsár Edina operáció nélkül is gyógyul

Forrás: Marton Szilvia / Origo -
betegség Kulcsár Edina gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsár Edina számára nehéz volt az elmúlt időszak, de úgy tűnik, végre ismét egészséges, és a karrierje is szerencsésen alakul.

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, 2015 őszén csomókat találtak Kulcsár Edina mellében, majd tavaly tavasszal arról is hírt kaptunk, hogy a csomók szerencsére nem nagyobbodnak. A vizsgálatok megállapították, hogy jóindulatú daganatról van szó, ennek ellenére háromhavonta kontrollvizsgálat szükséges.

Edina nemrég arról számolt be, hogy

a lelki eredetű problémáinak megszűnésével a testi tünetei is szűnni kezdtek.

Kulcsár Edina úgy érzi, vége a pechszériájának Forrás: Marton Szilvia / Origo

"Nem érzek már csomókat a mellemben, ami máris bizakodással tölt el. Azzal, hogy megszűntek a lelki eredetű problémáim, hiszem, hogy meggyógyultam" – mesélte a csinos modell a Hot! magazinnak.

A 26 éves sztár elárulta, hogy az orvosai felajánlották az operáció lehetőségét, de Edina nemet mondott rá,

és ezt most is jó döntésnek gondolja...

Magnézium nélkül nincs élethttp://www.life.hu/drlife/20170216-magnezium-hatasa-a-szervezetre.htmlAz egészséges szervezet működésének egyik nélkülözhetetlen alappillére a magnézium. Ez az ásványi anyag az idegsejtek működésén túl részt vesz a csontok és a fogak, illetve az érfalak épségének megőrzésében is, hiánya pedig egy sor kellemetlen tünetet okozhat. Dr. Life--A képernyő legszexisebb doktornőihttp://www.life.hu/drlife/20170221-korhazas-tevesorozatok-legszexisebb-doktornoi.htmlSzeretjük a kórházas sorozatokat. Kiváló helyszín a szálak összekuszálásához, a szerelmi viszonyok kibontakozásához, az új arcok érkezéséhez, akik felkavarják a klinika addig valamennyire bejáratott életét. A Life.hu ezúttal népszerű kórházas sorozatokból szemezgetett, és gyűjtötte ki belőlük a legdögösebb doktornőket, akikre valószínűleg bárki szívesen rábízná az életét. Dr. LifeOrigoSztárok, akik halálos betegséget győztek lehttp://www.life.hu/drlife/20170217-sztarok-akik-halalos-betegseget-gyoztek-le.htmlA hírnév nem óv meg semmitől: a legnagyobb sztárokat is érhetik ugyanolyan csapások, mint bármelyik földi halandót. A Life.hu most összegyűjtött öt hírességet, akiknek sikerült megmenekülniük a halál torkából. Dr. LifeOrigo10 kilós tumor nőtt a férfi vállára: Fotók!http://www.life.hu/drlife/20170222-hatalmas-tumor-nott-egy-ferfi-vallara.htmlMegrázó fotók kerültek napvilágra egy thaiföldi férfiról, akinek a vállára egy hatalmas, 10 kilós tumor nőtt. Dr. Life--L.L. Junior fiát a betegsége miatt nem lehet magára hagynihttp://www.life.hu/drlife/20170222-l-l-junior-fia-krupp-betegsegben-szenved.htmlL.L. Junior kisfiát nemrég kórházba kellett szállítani, mert egyik éjszaka rohamot kapott. Azóta folyamatos megfigyelésre szorul.Dr. Life--Megtámadja az ítéletet Dávid Tamás, az álorvos, aki C-vitaminnal gyógyítotthttp://www.life.hu/drlife/20170222-david-tamas-alorvos-megtamadja-az-iteletet.htmlKuruzslással vádolják és két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott az az állatorvos, aki magát rákkutató professzorként adta ki és évekig nagy dózisú C- vitaminnal kezelte daganatos betegeit. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.