Bánja drasztikus fogyását a nő: Fotó!

Forrás: TLC -
fogyás hízás megereszkedett bőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykor boldog asszony, akkor kezdett el drasztikusan hízni, mikor a férje életét vesztette. 

A texasi nő már az első gyermeke után is felszedetett némi súlyfelesleget, ugyanis egyedülálló nőként sokszor gyorséttermi ételt fogyasztott, ami egy idő után az alakján is meglátszott. Ezt követően megismerte második férjét, akinek még további két gyermeket szült, és boldog családként éltek.

Így nézett ki Janae Forrás: TLC

Ám egy napon a férj egy váratlan autóbalesetben életét vesztett, és Janae lába alól akkor kicsúszott a talaj. Nem tudta mitévő legyen 3 gyermekkel teljesen egyedül, tehetetlenségében az evésbe menekült.

"A világ kifordult a négy sarkából, mikor a férjem elment. Az evésbe menekültem, mert nem tudtam megbirkózni a helyzettel. Egy év alatt 158 kilót szedtem fel" - vallotta be az édesanya.

Ekkor határozta el, hogy változtat az életén Forrás: TLC

A nő súlya elérte 222 kilót is. Egy idő után a túlsúlya miatt már lélegezni sem tudott, ezért lélegeztetőgépre került, ekkor döbbent rá, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább.

Komoly diétával ledobott 88 kilót, majd elvégezték rajta a gyomor bypass műtétet. Ennek köszönhetően megszabadult további 63 kilótól. Az egykori óriási testsúly azonban nem tűnt el nyomtalanul, ugyanis Janae bőre elképzelhetetlnül megereszkedett.

Ez lett a rengeteg fogyás eredménye Forrás: TLC

Plasztikai műtétek sorozata vár rá, hogy a rengeteg feleslegessé vált bőrt leoperálják a testéről. Erre egyáltalán nem volt felkészülve, és egy kicsit bánja, hogy ennyire sokat fogyott - írta meg a TheSun.

100 kilót fogyott 9 hónap alatt egy nő!

A 270 kilós életem című műsorban mutatták be Tracey Matthews nagy fogyását. A nő 9 hónap alatt 100 kilogrammot fogyott műtétek nélkül. Olvass tovább itt...
7 kérdés az egészségről: Weisz Fannihttp://www.life.hu/drlife/20170322-weisz-fanni-modell-es-szepsegkiralynotol-7-kerdes-az-egeszsegrol.htmlMennyire fittek a sztárok? Vajon voltak-e már súlyos betegek? És mi a helyzet a plasztikával? A Life.hu legújabb sorozatában most hétről hétre kikérdezünk egy hírességet, aki megosztja veletek a legjobb egészségtippjeit és azokat a titkait, amelyekről eddig még talán sohasem beszélt. Ezúttal a gyönyörű siket fotómodellt, Weisz Fannit faggattuk. Dr. Life--Eltörte a kezét Kabát Péter!http://www.life.hu/drlife/20170327-eltorte-a-kezet-kabat-peter.htmlNagyon szerencsétlenül járt Kabát Péter, ugyanis baleset érte. Instagram-oldalán mutatta meg rajongóinak, hogy milyen sérülést szenvedett. Dr. Life--Életmódváltás: így készítsd fel magad arra, hogy mostantól másképp fogsz élnihttp://www.life.hu/drlife/20170323-az-eletmodvaltas-mentalis-es-lelki-oldala.htmlElhatároztad, hogy mostantól odafigyelsz az étkezésedre és a mozgásra? Szeretnéd a legjobb formádat hozni a nyárra? Eláruljuk: ahhoz, hogy valóban sikeres legyen az életmódváltásod, nem csupán a testedre, hanem a lelkedre is oda kell figyelned. Dr. Life--Antonio Banderasnak szívrohama volthttp://www.life.hu/drlife/20170326-aantonio-banderas-szinesznek-szivrohama-volt.html"Január 26-án estem át szívrohamon, de nem volt súlyos és nem lettek komoly következményei" - mondta el az 56 esztendős színész.Dr. Life--Hódi Pamela lebetegedetthttp://www.life.hu/drlife/20170325-hodi-pamela-lebetegedett-nathas.htmlTavaszi vírus döntötte ágynak Hódi Pamelát. Dr. Life--Furcsa dolog történt Gáspár Evelin arcávalhttp://www.life.hu/drlife/20170324-gaspar-evelin-arca-leegett.htmlLegfrissebb Instagram-fotójának tanúsága szerint kihasználta a tavaszi napsugarakat Gáspár Evelin, olyannyira, hogy kicsit meg is pirult az arca. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.