Galla Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel két évtizede súlyos betegséggel küzdött meg Galla Miklós. A humorista - aki egyébként önálló estre készül - remekül van, az orvosi vizsgálatok szerint teljesen egészséges: kigyógyult a rákból.

"Fájdalmat éreztem, ezért orvoshoz fordultam, aki meg is mondta, hogy ki kell deríteni, mi a baj, ezért műteni kell. Két nappal később már operáltak is, ekkor kiderült, hogy rákom van, utána pedig két hónapig kemoterápiára jártam. Amikor ez történt, akkor nem is beszéltem róla, ezt azóta sem bántam meg, a kórházba is egyedül feküdtem be" - mesélte Galla.

"A legutóbbi viziten az orvos azt mondta, hogy „a beteg nem beteg". Ennél nagyobb öröm nincs is! Félévente vérvételre, évente pedig tüdőröntgenre kell járnom, de minden eredményem tökéletes. Ezért már nem is félek a vizsgálatoktól. Bőven eltelt öt év azóta, hogy megállapították a betegséget, így orvosi értelemben is gyógyultnak számítok" - tette hozzá a Blikknek.

Galla Miklós Fotó: Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.