Cintulára újabb műtét vár: élőben közvetítené a beavatkozást

Forrás: Facebook/Cintula -
Cintula műtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb beavatkozáson fog túlesni Cintula, akinek az egész ország ismeri a hangját. Új eljárással műtik meg, miután januárban leállt a szíve a bíróságon.

Az ország első lemezlovasának, Cintulának a bíróságon állt le a szíve januárban, ahová a húga miatt kellett elmennie az örökösödés miatt. Nagyon felizgatta magát, ezért lett rosszul, most pedig a műtétjére vár. Heteken belül kell átesnie a beavatkozáson, amit szívesen közvetíttetne élőben.

Cintula, azaz Keresztes Tibor Forrás: Facebook/Cintula

Mondtam a dokinak, hogy vigyen magával, és rajtam mutassa be az új eljárást. Interneten ma már úgyis mindent tudnak közvetíteni,

mondta a Borsnak

Alvásproblémákkal küzdesz? Szüntesd meg őket ezekkel a módszerekkelhttp://www.life.hu/drlife/20170407-nehezen-alszol-el-ezekkel-a-modszerekkel-lekuzdheted-az-alvasproblemakat.htmlAz elegendő és minőségi alvás létfontosságú. Nem csupán a közérzeted, hanem a szervezeted és az agyad egészséges működése is múlik rajta. A rossz alvás olyan betegségekért tehető felelőssé többek között, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség, de még a túlsúly kialakulásának is kedvezhet. Ha a te szemedre is nehezen jön álom a nap végére, érdemes megfogadnod tanácsainkat. Dr. LifeOrigoModell lett a legfiatalabb petefészekrákos lányából, Peyton Linafelterbőlhttp://www.life.hu/drlife/20170411-modell-lett-a-legfiatalabb-petefeszekrakosbol-peyton-linafelterbol.html16 évesen diagnosztizálták Peyton Linafelternél a petefészekrákot, az orvosok szerint Amerikában ő volt a legfiatalabb, akit megtámadott ez a kór. A gyönyörű lány nem adta fel, küzdött a betegség ellen, és valóra váltotta álmát is: modell lett belőle. Dr. LifeOrigoTudományos igazságok a kopaszodásrólhttp://www.life.hu/drlife/20170411-ez-az-igazsag-a-kopaszodassal-kapcsolatban.htmlSokan azt gondolják, hogy a kopaszodás egy családon belül örökölhető tulajdonság. Főleg a férfiakat érdekli a kérdés, hogy mire számíthatnak? Dr. LifeThinkstockHurrá! Michael Bublé kisfia egyre jobban van!http://www.life.hu/drlife/20170411-michael-buble-kisfia-sikeresen-kuzd-a-rakkal.htmlA fél világ együtt szorít Michael Bublé kisfiáért, és úgy tűnik nem hiába: a kicsi egyre jobban van! Dr. LifeOrigoSúlyos mentális betegséggel küzdött III. György királyhttp://www.life.hu/drlife/20170405-iii-gyorgy-kiraly-sulyos-mentalis-betegseggel-kuzdott.htmlEgy számítógépes program III. György király több száz levelét elemezte. Ezek alapján fény derült az őrült királynak is nevezett brit uralkodó mániás betegségére. Dr. Life--Tóth Gabi lába megsérült egy próbán a Passio XXI előadása előtthttp://www.life.hu/drlife/20170410-toth-gabi-laba-megserult-egy-proban.htmlTóth Gabi fellépése is veszélybe került, ugyanis az egyik lába megsérült. Az énekesnő szerencséjére megfelelő segítséget kapott, így nem kellett kihagynia az előadást. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.