Megoperálták a 8 végtaggal született kisfiút

Forrás: AFP/Money Sharma -
végtagok kisbaba születési rendellenesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy polymelia nevű betegség miatt született plusz 4 végtaggal egy kisfiú Irakban. Szerencsére a mai modern orvostudomány már képes kezelni egy ilyen helyzetet.

A Karam névre keresztelt kisfiú 7 hónapig élt a plusz végtagokkal, majd ezt követően Indiába repült a szüleivel, ahol egy hosszas operáció keretein belül eltávolították a felesleges kinövéseket. A háromlépcsős eljárás sikeresnek bizonyult, Karam állapota kielégítő.

Karam Nadar a sikeres operáció után anyja karjaiban Forrás: AFP/Money Sharma

A szülők először borzasztónak találták a kicsit, de aztán lassan megbarátkoztak a furcsa külsővel, később pedig azt is megértették, hogy ez az állapot csak átmeneti, nem kell a gyermeknek így leélni az egész életét.

A kisfiú érdekes látványt keltett, mert a derekáig teljesen szimmetrikus volt a teste, majd deréktól lefelé inkább egy poliphoz hasonlított, mint egy emberhez.

"Ő az első gyermekem, és az első gyerekek mindig különlegesek. Sok nehézségen vagyunk túl és kockázatok is akadtak bőven, de nem veszítettük el a reményt, aminek ma már egy egészséges fiú a gyümölcse" - mondta Sarwed Ahmed Nadar, a kisfiú édesapja a DailyMailnek.

Négy lábbal és két gerinccel született egy gyerek

Parazita ikertestvére miatt született 4 lábbal és 2 gerinccel a kislány. Hosszú műtéten kellett átesnie. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.