Doszpot Evelin depresszióba zuhant kislánya életveszélyes betegsége után

Forrás: FEM3 -
betegség depresszió Doszpot Evelin Doszpot Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hajszálon függött Doszpot Péter és Evelin egyik kislányának az élete, amikor súlyos fertőzést kapott. Ziát sokáig kórházban ápolták, ami az egész családot megviselte. Evelin bevallotta, ő mély depresszióba zuhant.

A poklot járta meg Doszpot Péter és felesége, Evelin, amikor ikerlányaik közül Zia kórházba került. Egy súlyos fertőzés miatt kellett ott kezelni a kislányt, akinek nagyon súlyos volt az állapota, szó szerint egy hajszálon függött az élete. Ez az időszak nagyon megviselte a családot, erről nyilatkozott Evelin Várkonyi Andrea műsorában.

Kislányuk életveszélyes betegsége mindenkit megviselt Forrás: FEM3

"Amíg Zia kórházban volt, és amíg meg nem kaptuk az elbocsátó szép üzenetet, hogy gyógyultnak nyilvánították, addig Doszi volt az, aki borzasztó mélységeket járt meg, és adta ki magából a feszültséget, a végsőkig ezt kimutatva. Ahogy kijöttünk a kórházból, és azt mondták, hogy oké, minden rendben, soha többet.

Kijöttünk a kórházból, eltelt két hét, és én rogytam össze. Olyan szintű depresszióba zuhantam,

valószínűleg, amíg kellett, addig a robotagy működött, és azt mondta, hogy ott kell lenni és oda kell figyelni, de amint túl voltunk rajta, összerogytam, és nagyon nehezen álltam fel, de Zia betegsége egy csomó mindenre felhívta a figyelmemet, hogy mi a valós probléma, és mi nem" - vallotta be Evelin.

6 cikinek gondolt dolog, amit minden nő megtapasztal a menstruáció idejénhttp://www.life.hu/drlife/20170412-6-ciki-dolog-a-menstruacio-idejen.htmlTe is folyton ellenőrizgeted a nadrágod állapotát a menstruáció alatt? Nem bírsz (és nem is akarsz) leállni az evéssel? Most összegyűjtöttünk hat olyan dolgot, amelyek miatt kínosan érezheted magad a menzeszed idején – miközben mindenki más is pontosan ugyanezeken megy át. Dr. LifeOrigoMegoperálták a 8 végtaggal született kisfiút http://www.life.hu/drlife/20170418-nem-engedtek-hogy-a-gyermek-holttestet-olelgesse.htmlEgy polymelia nevű betegség miatt született plusz 4 végtaggal egy kisfiú Irakban. Szerencsére a mai modern orvostudomány már képes kezelni egy ilyen helyzetet. Dr. Life--Csak gyümölcsöt eszik három éve egy nő http://www.life.hu/drlife/20170418-gyumolcsokon-el-harom-eve-egy-no.htmlSaša Dedić szerint a gyümölcsfogyasztás mindenre megoldás. Akkor is, ha semmi mást nem veszünk magunkhoz. Dr. LifeOrigoOrvosi csoda lett Nikiből, akiről már mindenki lemondotthttp://www.life.hu/drlife/20170418-felepult-a-lany-akit-labamputaciora-akart-kenyszeriteni.htmlIgazi csodaként tekintenek arra a lányra, aki minden hátránya és nehézsége ellenére felgyógyult a traumatikus sérüléséből. Dr. LifeOrigoEgy anorexiás nő vallomása - Miért lett beteg? http://www.life.hu/drlife/20170418-ezert-lett-anorexias-a-fiatal-no.htmlStephanie Rodas 13 éves volt, mikor a táplálkozási zavar jelentkezni kezdett nála. Nem meglepően a betegség hátterében lelki okok álltak. Dr. LifeOrigoA gyomor problémáinak lelki okaihttp://www.life.hu/drlife/20170411-a-gyomorproblemak-lelki-okai.htmlFáj a hasad? Emésztési gondjaid vannak? Állandó hányinger gyötör? Hiába jársz vizsgálatról vizsgálatra, nem derül ki a pontos ok? Lehet, hogy eddig nem is gondoltál arra, hogy a gyomorbántalmaiddal a lelked akar üzenni valamit. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.