pszichés zavar Johnny Depp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Johnny Depp feje felett mostanában durván összecsaptak a hullámok, a sztár pedig egyáltalán nem tudja kormányozni élete hajóját, hiába ő a Karib-tenger kalóza. 

Ahogy arról a Life.hu már beszámolt, a híres színész botrányos körülmények között vált el feleségétől. Bizonyos információk szerint Depp elképesztően agresszív volt, időnként részegen örjöngött.

Johnny Depp durván lecsúszott, egykori menedzsere szerint mentális vizsgálatra lenne szüksége Forrás: Getty Images

Nem sokkal később az is kiderült, hogy az 53 éves színész a privát szigetén szomorkodik a válás óta, míg Amber Heard már továbblépett, és a Testa tulajdonosával kavar. Depp pedig egyre lejjebb csúszik, botrányosan sokat költ, bőven túlszárnyalja a kereteit, de közben a cégcsoportot perli, aki a pénzügyeit kezeli.

A sztár szerint ugyanis nem az ő költései okozzák a pénzhiányt, hanem az, hogy a pénzéért felelős cég rosszul fekteti be a vagyonát. Havonta 575 millió forintot költ, ami a Management Group szerint erős túlzás Johnny költségvetését alapul véve.

Egykori menedzsere szerint a sztárnak semmi másra nem lenne szüksége, csak egy

alapos mentális vizsgálatra,

ugyanis véleménye szerint Depp már egyáltalán nem tud józan fejjel gondolkodni - írta meg a RadarOnline.

A Boston egykori dobosa, Sib Hashian szívrohamban halt meghttp://www.life.hu/drlife/20170502-sib-hashian-a-boston-egykori-dobosa-szivrohamban-halt-meg.htmlMárcius végén esett össze a színpadon a legendás dobos, Sib Hashian, ám a halál okáról eddig hivatalosan nem volt információnk. Most végre kiderült, mi végzett a neves zenésszel. Dr. LifeThinkstockSúlyos betegsége miatt nem volt ott Kasza Tibi édesanyja, Mária a lánykérésenhttp://www.life.hu/drlife/20170502-sulyos-betegsege-miatt-nem-volt-ott-kasza-tibi-edesanyja-a-lanykeresen.htmlKasza Tibi A Nagy Duett színpadán, az egész ország előtt kérte meg szerelme, Manker kezét. Kasza a lány szüleit is meghívta a stúdióba, hogy a nagy pillanatot ők is átélhessék, Tibi édesanyja azonban nem lehetett ott. Dr. LifeOrigoVal Kilmer elismerte, hogy rákbetegségből lábadozikhttp://www.life.hu/drlife/20170501-val-kilmer-elismerte-hogy-rakbetegsegbol-labadozik.htmlVal Kilmer amerikai színész az egyik közösségi média portálján elismerte, hogy rákbetegségből lábadozik. Dr. Life--Mádai Viviennek néggyel több foga van, mint másoknakhttp://www.life.hu/drlife/20170430-madai-viviennek-neggyel-tobb-foga-van.htmlMádai Viviennek néggyel több foga van, mint másoknak, és erről A Nagy Duett élő adásában vallott. Dr. LifeOrigoÁllítják: Michael Schumacher jobban van, és szavakat suttoghttp://www.life.hu/drlife/20170430-michael-schumacher-allitolag-jobban-van.htmlA washingtoni székhelyű Christian Post szerint az egykori Forma-1-es pilóta hamarosan nyilvánosság elé állhat. Nem kevesebbet állítanak, mint hogy a tragikus balesetet szenvedett legenda jobban van, mi több, már szavakat is suttog. Dr. Life--Tóth Vera helyretette a műtétjéről szóló híresztelésekethttp://www.life.hu/drlife/20170429-toth-verat-nem-kell-megmuteni.htmlTóth Vera Facebook-oldalán indított élő adást, hogy helyretegye a róla szóló híreszteléseket. "Nem én generálom ezt..." Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.