Amikor szenvedés az édes álom - Narkolepsziás sztárok

narkolepszia alvászavar alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Normális esetben este alszunk egyhuzamban 6-8 órát. Ez pedig elég ahhoz, hogy kipihenten, frissen végigcsináljuk a következő napot. Csakhogy akik narkolepsziától szenvednek, mindig álmosak, bágyadtak, és bárhol, bármikor képesek elaludni, még vezetés közben is. Megdöbbensz, hogy hány embert érint ez a kór.

Winston Churchill, az egykori brit miniszterelnök a leghíresebb ember, aki a narkolepsziától szenvedett. Ő egyébként nem jött zavarba attól, hogy bárhol, bármikor képes elaludni. Úgy vélte, hogy a gyengeség egyik jele lenne, ha folyamatosan erről szónokolna, vagy túl sok figyelmet szentelne a betegségének. Egyszer beszélt az őt érintő kórról egy interjúban, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen semmiség nem tántoríthatja el a munkájától.

Winston Churchill Forrás: AFP

Mi a narkolepszia?

A narkolepszia egy neurológiai betegség. Aki ebben szenved, az váratlanul és hirtelen képes bárhol, bármilyen helyzetben elaludni. Olyan is előfordul egyes betegeknél, hogy az izmok elernyednek – mint az alvás állapotában, vagyis nem tud megmozdulni -, de a páciens éber marad.

Aki a piros lámpánál aludt el

Gesztesi Károly szerint azonban a narkolepszia egyáltalán nem semmiség. Egyszer fényes nappal képes volt elaludni a piros lámpánál. A színész egyre többször, egyre váratlanabb helyzetekben lett a narkolepszia áldozata. „Elaludtam az autóban a lámpánál, de ami még furcsább, hogy a medencében is úszás közben. Ez egy komoly betegség, csak ezt kevesen tudják." Gesztesi esetében a problémát a horkolás okozta, ugyanis nem tudta magát rendesen kipihenni, így egész nap fáradtnak érezte magát. „Az orvosom adott egy gépezetet, ami nem olcsó, de beszerezhető. Ennek és a súlycsökkenésnek köszönhetően már egyáltalán nem horkolok, csak akkor, ha nagyon fáradt vagyok" - nyilatkozta két éve a színész.

Gesztesi Károly Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Ismered Aniston sztoriját?

Jennifer Anistonról sokáig azt pletykálták, hogy narkolepsziás. A valóság ezzel szemben az, hogy a színésznő alvajáró. Gyakran előfordul, hogy az éjszaka közepén egy másik szobába vándorol a lakásában. Tanulmányok szerint minden harmadik felnőtt ettől az alvási rendellenességtől szenved.

A híres modell és színésznő, Nastassja Kinski is narkolepsziától szenved. „Volt, hogy egy szerződés előtt megkérdezték tőlem, hogy a betegségem akadályozhat-e abban, hogy elvégezzem a munkámat. Ezt válaszoltam nekik: Nos, erre nincs gyógymód, de még nem volt rám panasz" – ecsetelte Kinski, akivel viszont az előfordult, hogy a gyerekeire várakozva, az iskola előtt aludt el a kocsiban.

Nastassja Kinski Forrás: Getty Images

Akinek a humor a fegyvere

Jimmy Kimmel amerikai műsorvezető-humorista szintén a narkolepszia áldozata. Az ő fegyvere a humor, ha a betegségről kérdezik. „Van ennek pozitív oldala is. Én például soha nem szenvedek attól, hogy egy hosszabb repülőúton nem tudok aludni. Még fel sem szállunk, én már alszok, mire landolunk, kialszom magam. Komolyra fordítva a szót, elfogadtam, hogy nem én fogom megtalálni erre a gyógymódot, így együtt élek a narkolepsziával. Ha választani kényszerülnék a betegségek között, akkor inkább ez, mint más betegség" – mondta.

Jimmy Kimmel Forrás: Getty Images/Kevin Winter

Bár a Nirvana egykori frontemberénél egyetlen orvos sem állapított meg narkolepsziát, Kurt Cobain több interjúban is arról beszélt a halála előtt, hogy ettől a betegségtől szenved.

A narkolepszia tünetei:

- túlzott nappali fáradtság
- izomgyengeség
- elalváskor jelentkező fenyegető tartalmú álomképek
- alvásparalízis
- aluszékonyság
- álomittasság

Matractisztítással érhető el a pihentető alvás http://www.life.hu/drlife/20170428-a-matracok-tisztitasa-segithet-a-pihenteto-alvasban.htmlSokan küzdenek alvásproblémákkal, próbálnak ki különböző gyógyhatású készítményeket és egyéb hasznosnak tűnő ötletet, de gyakran sikertelenül. Mit lehet még tenni? Ezt az egyszerű megoldást érdemes kipróbálni. Dr. Life--Alvásproblémákkal küzdesz? Szüntesd meg őket ezekkel a módszerekkelhttp://www.life.hu/drlife/20170407-nehezen-alszol-el-ezekkel-a-modszerekkel-lekuzdheted-az-alvasproblemakat.htmlAz elegendő és minőségi alvás létfontosságú. Nem csupán a közérzeted, hanem a szervezeted és az agyad egészséges működése is múlik rajta. A rossz alvás olyan betegségekért tehető felelőssé többek között, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség, de még a túlsúly kialakulásának is kedvezhet. Ha a te szemedre is nehezen jön álom a nap végére, érdemes megfogadnod tanácsainkat. Dr. LifeOrigoMatractisztítással érhető el a pihentető alvás http://www.life.hu/drlife/20170428-a-matracok-tisztitasa-segithet-a-pihenteto-alvasban.htmlSokan küzdenek alvásproblémákkal, próbálnak ki különböző gyógyhatású készítményeket és egyéb hasznosnak tűnő ötletet, de gyakran sikertelenül. Mit lehet még tenni? Ezt az egyszerű megoldást érdemes kipróbálni. Dr. Life--Plusz egy óra alvás, és kevésbé leszel éhes! Így vedd elejét a nassolás iránti vágyadnakhttp://www.life.hu/drlife/20160714-az-ehsegerzet-es-az-egeszsegtelen-nassolas-ellen-ezekkel-a-modszerekkel-tehetsz.htmlEleged van az egész nap gyötrő hunger pangekből, azaz az éhségnyilallásokból, amelyek leküzdhetetlenül támadnak rád? A mindent legyűrő éhségben nem egyszerű egészségtudatosnak maradni, hiszen korgó gyomorral nehezen tudunk ellenállni a táplálónak sokszor legkevésbé sem nevezhető pizzának vagy fagyinak. Íme, néhány egyszerű, ám nagyszerű módszer, ha rád tör a mindent elsöprő éhség. Dr. Life--5 dolog, amit megtehetsz a nyugodtabb alvás érdekébenhttp://www.life.hu/drlife/20151217-ezeket-megteheted-ha-nyugodtan-akarsz-aludni-tippek.htmlEleged van az egész nap gyötrő hunger pangekből, azaz az éhségnyilallásokból, amelyek leküzdhetetlenül támadnak rád? A mindent legyűrő éhségben nem egyszerű egészségtudatosnak maradni, hiszen korgó gyomorral nehezen tudunk ellenállni a táplálónak sokszor legkevésbé sem nevezhető pizzának vagy fagyinak. Íme, néhány egyszerű, ám nagyszerű módszer, ha rád tör a mindent elsöprő éhség. Dr. LifeSúlyos betegségeket okozhat a hétvégi alváshttp://www.life.hu/drlife/20151228-ezert-ne-aludj-sokat-a-hetvegen-szivproblemakhoz-is-vezethet-a-rendszertelen-alvas.htmlEleged van az egész nap gyötrő hunger pangekből, azaz az éhségnyilallásokból, amelyek leküzdhetetlenül támadnak rád? A mindent legyűrő éhségben nem egyszerű egészségtudatosnak maradni, hiszen korgó gyomorral nehezen tudunk ellenállni a táplálónak sokszor legkevésbé sem nevezhető pizzának vagy fagyinak. Íme, néhány egyszerű, ám nagyszerű módszer, ha rád tör a mindent elsöprő éhség. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.