Dráma a Nagy Duett döntőjében: Orvost kellett hívni Emilióhoz

Forrás: Istvan Ruff -
A Nagy Duett Emilio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán a nézők is észrevették, ahogy egy guggolós szökkenés után Emilio arca egy pillanatra eltorzult, de szó szerint nyomta tovább a Push It című Salt'n Pepa-sláger koreográfiáját. Kiderült, fájdalmai miatt az énekest Ábel Anita és Vastag Csaba segítették le a színpadról.

"Ha nem esünk ki, harmadjára is kiálltam volna. A lában nagyon fájt, folyamatosan nyilallt, de semmiképp sem akartam feladni. Oroszlán vagyok! Persze a TV2 orvosa is segített. Fagyasztó spray-vel jegelte a lábamat, és krémmel is bekente, de azt is tanácsolta, hogy menjek el röntgenre" - mondta Emilio a Blikknek, aki a két dal közötti szünetben a saját orvosát is felhívta.

A Nagy Duett sztárjai Forrás: Istvan Ruff

"Azt mondta, izomhúzódás, rosszabb esetben izomzúzódás lehet. Remélem, nem komoly" - sóhajtott fel Emilio, de nagyon húzta a bal lábát.

"Emilio egy hős! Nem tudott járni, de a másik számunkat is végigcsinálta" - mondta az énekes partnere, Ábel Anita, aki még a színpadon észrevette, valami nincs rendjén. "Ő nekem azt mondta, bárhogy lesz is, harmadjára is kész kiállni, és ezt elfogadtam, hiszen Emilio felnőtt ember. Azzal sincs gondom, hogy végül lemorzsolódtunk. Tíz hét alatt a legjobb négy közé jutottunk, ami szuper érzés" - mondta Ábel Anita.

Ábel Anita és Emilio Forrás: Istvan Ruff

A Nagy Duettben végül Simon Kornél és Janicsák Veca kettőse győzött, a nézők szavazata alapján Mádai Vivien és Ördög „Csipa" Tibor duója lett a második, Erdei Zsolt és Judy pedig a harmadik.

Az érettségi alatt kikészül a kamaszok idegrendszerehttp://www.life.hu/drlife/20170602-erettsegi-stressz-ideg-szorongas.htmlMég alig léptek be a felnőttek világába, de máris úgy stresszelnek, annyit idegeskednek, mint egy menedzser. A sikeres érettségihez nemcsak tudásra van szükség, hanem kiegyensúlyozott lelkiállapotra. Csakhogy a mi kamaszaink agyonstresszelik magukat. Dr. Life--Oszter Sándor felesége, Failoni Donatella nagy fájdalmakkal küzdhttp://www.life.hu/drlife/20170606-failoni-donatella-nagy-fajdalmakkal-kuzd.htmlSúlyos balesetet szenvedett házában Oszter Sándor felesége, akit rohammentővel szállítottak kórházba. Failoni Donatellát már hazaengedték, de nagyon nagy fájdalmakkal küzd. A férje ápolja. Dr. Life--Egy kutatás szerint a szőrös férfiak okosabbakhttp://www.life.hu/drlife/20170605-a-szoros-ferfiak-okosabbak-mint-a-szortelen-tarsaik.htmlGondolnád, hogy a testszőrzet összefüggésben van az illető intelligenciájával? Állítólag a szőrös pasik okosabbak a szőrtelen társaiknál. Dr. Life--Vulvodynia: a női nemi szerv depressziója?http://www.life.hu/drlife/20170605-furcsa-noi-nemi-betegseget-talaltak-az-orvosok.htmlVulvodyniának hívják azt a nemi betegséget, amit kezelni ugyan még nem nagyon tudnak, de legalább már van neve. Dr. Life--Bejött egy csávó, megmutatta, hogy milyen egy óvszer - kamaszok a felvilágosító órárólhttp://www.life.hu/drlife/20170602-felvilagosito-ora-kamaszok-ovszer.htmlNem ismerik a nemi betegségeket, nem tudják, mi a HPV, ahogyan azt sem, hogy van ellene védőoltás. Egészen meglepő videó készült magyar kamaszokkal a HPV-ről és a felvilágosító órákról. Dr. LifeThinkstockTerhes lett a nőként született férfi: Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170602-terhes-lett-a-ferfi-aki-nonek-szuletett.htmlÁldott állapotban van egy amerikai férfi, aki eredetileg nőként született. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.