Népszerű dokik az internetről - Ismerd meg és kövesd őket!

doki orvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezek a dokik aztán tudják, hogy tegyenek szert több százezer követőre. Ismerd meg szexis Dr. Mike-ot, az éneklő fogorvost Angliából, a brazilok kedvenc nőgyógyászát és egy orosz plasztikai sebészt, aki kissé elvetette a sulykot.

Doctor Mike, akit a legszexibb dokinak választottak

2015-ben már mi is bemutattuk nektek Mike dokit, akinek akkor 250 ezer követője volt az Instagramon. Azóta világszerte megismerték a jóképű doktort - még Budapesten is járt - és immár 2,5 millió követője van a neten! Dr. Mike teljes neve egyébként Dr. Mikhail Varshavski. 27 éves és Oroszországban született. Nem ő az egyetlen orvos a családban, mivel édesapja is ezt a hivatást választott. Mike doki hatéves volt, amikor a család az Egyesült Államokba költözött, szülei azonban nagyon nehezen találtak munkát. Anyja, aki matematikai professzor volt odahaza, minimálbérért vállalt munkát, mint takarító. Mike dokinak van egy husky kutyája, Roxy, aki vele él New Yorkban. 2016-ban részese volt egy jótékonysági programnak, amelynek keretében bárki licitálhatott egy vele leszervezett randira. A befolyt összeggel hátrányos helyzetű gyerekeket támogatott.

Never a dull day in the hospital #laugh #smile #health

Dr. Mike Varshavski (@doctor.mike) által megosztott bejegyzés,

Az orosz plasztikai sebész, ultradurva fotói

Nem Barsakov doktor az egyetlen orosz plasztikai sebész, aki az Instagramot kihasználva toboroz beteget. Az még teljesen megszokott, hogy a betegek előtte-utána képeit tölti fel a netre (nyilván az érintettek beleegyezésével), de sokszor átlép egy bizonyos határt. Mire gondolunk? Közösségi oldalán rendre megjelennek cicis formájú sütik a műtőben, vagy altatóval leszedált betegek a műtétre várakozva, miközben a győzelem jelét mutatja Barsakov. Ám ő így is, vagy pont emiatt igazán népszerű. Majdnem 100 ezer követője van az Instagramon és számos kollégája követi a példáját. Mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire szimpatikus egy sebésztől.

Barsakov doctor instagramra feltött képei átlépnek egy bizonyos határt, mégis nagyon népszerű Forrás: Instagram/barsakov_doctor

A brazilok kedvenc nőgyógyásza

Dr. Gustavo Ventura 405 ezer követővel bír a Facebookon. Ezt a számot látva már értjük, hogy miért olyan népszerő a rendelője. Na, nem Budapesten, hanem São Paulóban. Követői azonban a világ számos országából, például Bulgáriából és Belgiumból is vannak.

Ventura rengeteg saját videót oszt meg a neten, amelyekben nőgyógyászati betegségekről beszél, vagy kismamáknak ad tanácsokat. Sikerének persze nemcsak ez a titka, hanem az úgynevezett videós továbbosztások is, amikor a doki talál valami érdekes, látványos, megható, de a szakmájához köthető videót a Facebookon, amit aztán megoszt.

Gustavo doki szíve foglalt. Hogy mennyire szerelmes párjába, arról rendre beszámol a követőinek is. Szerelmét még a főiskolán ismerte meg, és elmondása szerint azonnal beleszeretett a nőbe, akit csak "imádott hercegnőmként" emleget.

Az éneklő fogorvos

Ellentétben brazil kollégájával az éneklő fogorvos, vagyis Dr Milad Shadrooh mindent angolul oszt meg a követőivel. Videóit 30 milliónál is többet láttak. Saját Facebook oldalán 370 ezer követője van, akik élvezettel hallgatják, ahogy a doki beöltözve énekli, hogy tárt karokkal vár mindenkit, akinek beletört a foga a chipsbe. Ő is igazi fogorvos, aki az Egyesült Királyságban él és dolgozik. Dr Milad azt mondja nem célja, hogy felkapott előadó legyen, csak a fog- és szájápolást szeretné népszerűsíteni a videóival. „Addig csinálom, amíg az emberek élvezik a vicces feldolgozásaimat. De a fogakkal kapcsolatos kérdéseknek jobban örülök”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.