Frenreisz Károly a színpadon közölte a rajongóival: Beteg!

Forrás: MTI/Beliczay László -
Frenreisz Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 70 éves Frenreisz Károly és a Skorpió a visegrádi Visegrock Fesztivál zárófellépője lett volna a hétvégén, és bár a teljes zenekar megjelent a színpadon, a koncertből nem lett semmi.

"Frenreisz Károly és a zenekar egy emberként vonult fel a színpadra, ahol Karesz bejelentette, hogy rosszul érzi magát, gyenge, nincs olyan állapotban, hogy képes legyen végigjátszani a koncertet - számolt be az egyik szemtanú beszámolójára hivatkozva a Bors.

Frenreisz Károly, Skorpió együttes Forrás: MTI/Beliczay László

A Skorpió már az előttük játszó zenekar koncertje közben megérkezett, ettek-ittak, beszélgettek, Karesz már akkor sem érezte jól magát. Mondták neki a többiek, hogy pihenjen a kezdésig, de sajnos nem lett jobban - írják.

Úgy tudni, a Kossuth-díjas rocker 40 fokos láza miatt kénytelen volt az ügyeletes orvos segítségét kérni,

aki el is látta, Karesz állapota azonban nem javult. A közönség megértően fogadta a hírt, a szervezők pedig rockdiszkóval kárpótolták őket. A lap ezután többször is próbálta elérni a zenészt, aki a fesztiválról saját lábán távozott. A telefont nem vette fel, de annyit kiderült, hogy a rosszullét oka vélhetően megfázás, vagy vírus lehetett, de már jobban érzi magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.