Shannen Doherty szépen gyógyul: Fotó!

Forrás: David Livingston / Getty Images North America / AFP -
betegség fotó színésznő Shannen Doherty rák (betegség)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori sorozatsztár kemény harcot vív a rákos megbetegedéssel, de úgy tűnik, végre a biztos gyógyulás útjára lépett. 

Ahogy azt a Life.hu megírta korábban, Shannen Doherty 2015 februárjában jelentette be, hogy mellrákkal küzd. A Beverly Hills 90210 szereplője eleinte nehezen vette a kemoterápiával járó akadályokat, hiszen nőként nagyon megviselte, ahogy a csodás megjelenése szertefoszlott.

Egy idő után annyira hullani kezdett a haja, hogy inkább leborotválta a tincseit, melyet a közösségi oldalán is megmutatott. Egy világ szurkolt/szurkol a színésznőnek, akit szerencsére a családja is teljes vállszélességgel támogat. Legfőképpen a férje, aki végig mellette áll, és úgy tűnik, mostmár kifelé evickélnek a borzalmas időszakból:

I think my husband and I are morphing into each other..... #twins #curlyhairdontcare #tulum @kurtiswarienko

ShannenDoherty (@theshando) által megosztott bejegyzés,

Nemrég közös fotót posztolt a kedvesével, és a kép alapján azt gondolhatjuk, hogy Shannen már sokkal jobban van, mint egy évvel ezelőtt. Az arca élettel teli, a hajkoronája is egyre sűrűsödik, és úgy tűnik, jól érzi magát a bőrében.

Le a tabukkal: Miért undorodnak maguktól a nők menstruáció alatt?http://www.life.hu/drlife/20170601-menstruacio-betet-tampon-intimtolcser.htmlCsete Mónika grafikusként és muzeológusként dolgozott, aki pont úgy találkozott minden hónapban a menstruációval, ahogyan te is. Egyszerre szeretett volna felállni az íróasztal mögül, és létrehozni valamit, ami megkönnyíti a nőknek azokat a bizonyos napokat. A nagymamája egyik régi ötletét fejlesztette tovább, és ha menstruációról van szó, akkor ő bizony igazi guru. Dr. LifeThinkstockFrenreisz Károly a színpadon közölte a rajongóival: Beteg!http://www.life.hu/drlife/20170622-frenreisz-karoly-beteg.htmlA 70 éves Frenreisz Károly és a Skorpió a visegrádi Visegrock Fesztivál zárófellépője lett volna a hétvégén, és bár a teljes zenekar megjelent a színpadon, a koncertből nem lett semmi. Dr. LifeOrigoEgy fertőzés miatt került kórházba Fülöp herceg http://www.life.hu/drlife/20170621-korhazba-kerult-fulop-herceg.htmlTegnap este kellett kórházba szállítani Fülöp herceget, aki egy fertőzés miatt szorul kezelésekre. Dr. Life--Király Viktor bokasérülése komoly fájdalmakkal jár http://www.life.hu/drlife/20170621-komoly-fajdalmai-vannak-kiraly-viktornak.htmlA híres magyar énekes még mindig komoly fájdalmakkal küzd: lassan épül csak fel a bokasérülésből. Dr. LifeOrigoMeghalt a 6 éves vízfejűséggel küzdő kislány: Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170621-eletet-vesztette-a-vizfejuseggel-kuzdo-kislany.htmlMár csak egy életmentő műtétre lett volna szüksége a 6 éves kislánynak, ám sajnos idő közben életét vesztette. Dr. Life--Emiatt nem jöhetnek haza Beyoncé ikrei a kórházbólhttp://www.life.hu/drlife/20170621-sargasag-miatt-vannak-korhazban-beyonce-ikrei.htmlKiderült, mi a baj Beyoncé ikreivel... Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.