A transznemű pár szüneteltette átalakulását, mert gyereket akartak

Forrás: JJ Fabre / Barcroft Images/JJ Fabre / Barcroft Media/Jj Fabre / Barcroft Images -
család transzneműség átalakulás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A transzenmű pár mindenáron szeretett volna közös gyermeket, ezért egy időre a saját személyiségükről mondtak le. Szüneteltették ugyanis az átalakulásukat, hogy megérkezhessen hozzájuk a csoda: már egyéves a kislányuk!

Néhány éve közös barátok által talált egymásra Racquelle Tramell és Liam Johnson. Minden idejüket együtt töltötték, és gyorsan kiderült, hogy az ő kapcsolatuk nem egy futó kaland. Hamar komolyra fordultak az érzelmeik, és korán elkezdtek azon gondolkozni, hogy közös családot szeretnének. Azonban mindketten átalakulásuk közepén jártak, ami mellett saját gyerekre nem volt esélyük.

Boldogok egyéves gyermekükkel Forrás: JJ Fabre / Barcroft Images/JJ Fabre / Barcroft Media/Jj Fabre / Barcroft Images

Úgy döntöttek, meg kell hozniuk azt az áldozatot, hogy szünetetletik a gyógyszerek szedésért azért, hogy közös gyermekük születhessen.

Habár mindketten családot akartak, ez egy kemény döntés volt, hiszen a saját identitásukat kellett egy időre félretenni,

de tudták, hogy megéri majd. Liam férfiként gondol magára, ám még megvoltak azok a szervei, amik képessé teszik egy gyermek kihordására, Racquelle-nek pedig le kellett állnia az ösztrogénokkal, hogy meg tudja termékenyíteni partnerét. A pár mindent megtett a gyerekért, és próbálkozásukat siker koronázta. Nemrég ünnepelhették kislányuk első születésnapját!

Hazatért Amerikából Vujity Tvrtkohttp://www.life.hu/csalad/20170627-megjott-amerikabol-vujity-tvrtko.htmlCsaládjával együtt hazatért Vujity Tvrtko. 10 hónapig voltak távol. Család--Gólyahír! Megszületett Trokán Péter unokája http://www.life.hu/csalad/20170626-nagypapa-lett-trokan-peter.htmlHatalmas öröm érte Trokán Péter családját, ugyanis a lánya, Anna, világra hozta kisbabáját. Család--6 ok, amiért az introvertáltak sikeresebbek a társkeresésben!http://www.life.hu/csalad/20170624-6-ok-amiert-az-introvertaltak-sikeresebbek-a-tarskeresesben.htmlÚgy tűnhet, hogy az extroveltáltaknak van nagyobb esélyük az első randevún, de a következőkből kiderül, hogy ez bizony közel sem így van. Bár ez előbbiek beszédesebbek, magabiztosabbnak tűnhetnek, de az értő figyelmet, egy valóban gondolkodásra serkentő beszélgetést, no meg persze a titokzatosságot gyakran vonzóbbnak tartjuk. CsaládThinkstockPár héttel C. Rolando ikreinek születése után kiderült, hogy a barátnője is terheshttp://www.life.hu/csalad/20170626-cristiano-ronaldo-baratnoje-terhes.htmlAhogy arról a Life.hu pár héttel ezelőtt beszámolt, megszülettek Cristiano Ronaldo ikrei, akiket béranya hozott a világra. Most pedig úgy tűnik, még tovább bővül a család. Család--Horváth Éva cuki babafotót mutatotthttp://www.life.hu/csalad/20170623-horvath-eva-cuki-babafotoja.htmlHorváth Éva alig két hónapja adott életet kisfiának. A csodás műsorvezető rendkívül boldog és elvezi az anyaság minden percét- ezúttal mutatott is egy kicsit a babából... CsaládOrigoRepülőgép fedélzetén hozta világra gyermekét egy asszonyhttp://www.life.hu/csalad/20170625-repulogepen-szult.htmlEgy indiai légitársaság, az Jet Airways gépén hozta világra gyermekét egy asszony. Amit ezután kapott, arra sokáig emlékezni fog. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.