intenzív osztály Salvador Sobral Eurovíziós Dalfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos szívbetegségben szenved Salvador Sobral, az Eurovíziós Dalfesztivál legutóbbi győztese, állapota pedig nagyon komolyra fordult: az intenzív osztályra került, egy donorra várakozik.

Bármikor megállhat a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesének a szíve: Salvador Sobralról már a verseny után nem sokkal kiderült, hogy komoly betegséggel küzd, de állapota most súlyosbodott. Az énekes szíve már nem sokáig bírja, most az intenzív osztályon fekszik, az orvosai pedig mindent megtesznek azért, hogy megmentsék.

Az életéért küzd Salvador Sobral Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

Az egyetlen esélye az énekesnek azonban az, ha mihamarabb találnak egy szívdonort. Addig azonban várakoznia kell, és a kórházi napokat jól is viseli, de sok idejük nincsen. Salvador Sobral állapotának komolyságát az is jelzi, hogy a portugál énekes már el is búcsúzott rajongóitól - írja a Bild.

Benkő László a kemoterápia alatt is koncertezikhttp://www.life.hu/drlife/20170925-benko-laszlo-kemoterapia-alatt-is-koncertezik.htmlBenkő László máján rákos daganatot találtak, ezért folyamtos orvosi ellenőrzésre szorul az énekes, de ez nem jelenti azt, hogy lassított volna a tempón: ugyanúgy koncertezik. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoSzétnyílt hasizom - Egy jelenség, ami megnehezíti a kismamák életéthttp://www.life.hu/drlife/20170920-szetnyilt-hasizom-gyakorlatok-kismamaknak.htmlNem betegség, de egy olyan állapot, ami a szülő nők több mint 50%-át érinti. Ez a rectus diastasis, vagyis a szétnyílt hasizom jelenség, amely a szülés után akár 30 évvel is okozhat egészségi problémákat. Dr. LifeOrigoÍme a kislány, akinek a szíve a mellkasán kívül dobog: videó http://www.life.hu/drlife/20170924-o-az-a-kislany-akinek-a-szive-a-mellkasan-kivul-dobog.htmlElképesztő születési rendellenességgel jött világra egy kislány. Az orvosok szerint csoda, hogy még él. Dr. LifeOrigoDurva drog érkezett Európába: ötvenszer halálosabb, mint a heroinhttp://www.life.hu/drlife/20170924-durva-drog-erkezett-europaba-otvenszer-halalosabb-mint-a-heroin.htmlEurópát is elérte az a gyilkos szer, mely ötvenszer erősebb a heroinnál, és Angliában, valamint Amerikában tízezrével szedi az áldozatait. A brit közegészségügyi intézet azonnal kiadott egy közleményt, hogy megjelent a piacon egy halálos veszéllyel fenyegető anyag, ami a heroin és a fentanil vegyítéséből készül. Az NCA tájékoztatása szerint augusztusra már 60-an haltak meg Angliában szintetikus opioidok túladagolása miatt. Dr. Life--Fekete csík a körmön melanómát jelez: fotóhttp://www.life.hu/drlife/20170924-fekete-csik-kormon-melanomat-jelez.htmlEgy nő azért ment a szalonba, hogy a körmén lévő elváltozást eltüntesse, a manikűröse, Jean Skinner azonban rögtön látta, hogy nem egyszerű esztétikai problémáról van szó. Dr. Life--Novák Péter súlyos szívproblémákkal küzdött http://www.life.hu/drlife/20170923-novak-peter-sulyos-szivproblemakkal-kuzdott-a-prevenciot-tamogatja.html46 évesen, két gyerek édesapjaként kellett rádöbbennie arra Novák Péternek, hogy nagy bajt okozott magának azzal, hogy apróbb panaszaival nem fordult orvoshoz. Most teljes mellszélességgel a szűrővizsgálatok mellé állt, és azok fontosságát hangsúlyozza. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.