Victoria Wright a nő, aki cherubism betegségben szenved

betegség torz arc Victoria Wright szörny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes betegségben szenved Victoria Wright, amelytől úgy fest, mint egy szörnyeteg. 

Victoria 4 éves volt, mikor az első tünetek megjelentek. Az édesanyja fogmosás közben vette észre, hogy a kislányak másképp állnak a fogai, mint ahogy normális esetben szoktak.

Sok kivizsgálás után sem jöttek rá a probléma forrására, így egy darabig abban hittek, hogy a tinédzser kor után Victoria állapota javulni fog, de helyette csak egyre rosszabb lett. Őrületes tempóval kezdett el nőni az álla, és ezzel egyidőben pedig dülledni a szemei.

Meg is kellett műteni, hogy csökkentsék a szemgolyóiban megnövekedett nyomást. Így szerencsére a látását sikerült megmenteni, de sajnos még ennek ellenére is sokszor rendkívüli fejfájások gyötrik.

"Ez a betegség egyáltalán nem fájdalommentes. Olykor már az őrület határán vagyok. Az orvosok szerint olyan nehéz a fejem, akár egy bowling golyó" - mesélte a betegséggel küzdő nő.

Victoria azonban nem akar kés alá feküdni, hogy szokványosabbá tegye az arcát. Elmondása szerint megbékélt a külsejével, szerinte senkinek sem kell tökéletesnek lennie - írta meg az NHS.

Megrendítő kérések, amit haldoklók intéznek ápolóik feléhttp://www.life.hu/drlife/20171115-megrendito-keresek-amit-haldoklok-inteznek-apoloik-fele.htmlRákos betegeket ápoló nővérek megrendítő történeteket meséltek arról, mit mondtak nekik a haldoklók utolsó napjaikon, perceikben. Dr. Life--Komoly betegség miatt mondta le koncertjeit Shakirahttp://www.life.hu/drlife/20171115-betegseg-miatt-lemondta-koncertjeit-shakira.htmlSzomorú hírt közölt Shakira a rajongóival: betegsége súlyosabb, mint gondolta, ezért kénytelen lemondani európai koncertjeit. Dr. Life--5 tünet, ami azt jelzi, hogy túl sokat ültél a számítógép előtthttp://www.life.hu/drlife/20171106-jelek-amik-arra-utalnak-hogy-sokat-ulsz-a-szamitogep-elott.htmlAz irodai munkát végzők a munkaidőben is 8-12 órát töltenek a számítógép előtt. Aztán hazamennek és még otthon is bekapcsolják a laptopot, átfutják a levelezésüket vagy a közösségi oldalakat. Így naponta akár 14-16 órát is eltölthetünk a különböző monitorok előtt. Ezek a tünetek azonban azt jelzik, hogy ideje szünetet tartanod. Figyelj rájuk! Dr. LifeOrigoA lecsökkent szexuális aktivitásra sokszor a cink a megoldás http://www.life.hu/drlife/20171114-vigyel-be-tobb-cinket-ha-bajban-van-a-szexualis-eleted.htmlNem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, ha éppen nincs kedved a szexhez. Dr. Life--Egy borderline-os nő harca: "Azt éreztem, hogy nincs szüksége rám a világnak, és nekem sem a világra"http://www.life.hu/drlife/20171027-egy-borderline-no-vallomasa.htmlKneszl Beáta lába alól egyik napról a másikra kicsúszott a talaj. Nem tudta sem feldolgozni, sem kezelni a helyzetét és a borderline szindróma tipikus tünetei jelentkeztek nála. Egy családi veszekedés után döntött úgy, hogy önként befekszik a kórházba, ahol 3 hónapot töltött. Könyvet is kiadott a betegségéről és az életéről, azonban az őszinte kitárulkozásért nagy árat fizetett, szinte sehol nem talál civil munkát. Ismerjétek meg a történetét. Dr. Life--Benkő László állapotáról mesélt Kóbor János http://www.life.hu/drlife/20171114-kobor-janos-friss-informaciokat-meselt-benko-laszlorol.htmlKóbor János részleteket mesélt Benkő László betegségéről, a kezelésről, és a jövőről. Dr. LifeFotó: Bielik István - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.