Így élnek ma az egykori sziámi ikrek: fotók!

Forrás: Children's Hospital of Philadelphia -
operáció ikrek szétválasztás műtét sziámi ikerpár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyik legveszélyesebb eset, mikor két ember a koponyájánál van összenőve. Ez a két kislány azonban a szerencsének és az orvostudománynak hála túlélte a szétválasztó operációt. 

A philadelphiai Gyermekkórház orvosai júniusban választották szét azt a két kislányt, akik a koponyájuknál összenőve érkeztek a világra. A műtét rendkívül kockázatos volt, és 11 órán át tartott. Azóta már eltelt 5 hónap, és szerencsére olyan jól vannak, hogy a Hálaadást már otthon tölthetik Észak-Karolinában.

A lányok összenőtt koponyákkal sosem élhettek volna teljes életet Forrás: Children's Hospital of Philadelphia

A kicsik 2016. július 24-én születtek, természetesen császármetszéssel. Az első egy évet majdnem végig így kellett tölteniük, hiszen már 11 hónaposak voltak, mikor biztonsággal belevághattak a szétválasztó műtétbe.

Abby nehezebben gyógyult, de szerencsére már ő is készen áll a hazatérésre Forrás: Children's Hospital of Philadelphia

Erin és Abby azonban nem egyformán gyógyultak. Erin esete könnyebb volt, ugyanis az ő koponyája kevésbé volt érintett, mint Abbyé. Az orvosok azonban már a műtét előtt elmondták, hogy nincs 100%-os garancia. Valószínűleg az operáció sikeres lesz, de az is megtörténhet, hogy

akár mindkét kisbaba életét veszti

a beavatkozás során.

A beavatkozás kockázatos volt, akár meg is halhattak volna Forrás: Children's Hospital of Philadelphia

"Elég ijesztő volt ezzel az eshetőséggel is számolni. De nem engedhettük, hogy a félelmeink vezéreljenek minket, ugyanis a műtét nélkül mindkét lány élete szenvedés lett volna az elsőtől az utolsó napig" - írta meg a DailyMail.

Így néznek ki ma a 10 évvel ezelőtt született sziámi ikrek: videó!

Abby és Isabelle élete igen különleges, hiszen sziámi ikrekként születtek, akiket rendkívül veszélyes volt szétválasztani, de sikerült: így élnek ma...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.