Sikeres blogger lett az alkoholistából

YouTube blogger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi sikertörténet az ausztrál John DeCaux élete: egykor alkoholista volt, ma pedig elismert blogger.

John DeCaux mindössze 27 éves, de eddigi élete óriási fordulatokkal volt tele. Bátyjának halála annyira megrázta, hogy italhoz nyúlt és hamar alkoholista lett belőle. Megelégelte ezt a felesége, aki egyszer csak eléállt, szembesítette azzal, hova jutott. Együtt elhatározták, hogy ennek vége, a férfi egy kortyot sem iszik többé.

„Nem az volt az első alkalom, hogy eldöntöttem, leállok az ivással, de ez volt az első, hogy valóban meg akartam változtatni a szokásaimat. És persze ott volt mellettem a támogató feleségem" – árulta el a férfi a DailyMailnek.

A következő nap együtt kidobták a kukába az összes otthon található alkoholos italt. A férfi elmondta, nem volt könnyű a kezdeti időszak, de párjának sikerült őt jó útra terelnie.

John DeCaux ma elmondhatja, hogy több mint 600 napja egyáltalán nem ivott alkoholt. Ez idő alatt 17 kilótól szabadult meg, hetente háromszor edz, tele van energiával és láthatóan kisimultak a vonásai is. Nem mellesleg „Free to Cook" címmel saját főzőműsora van a Youtube-on.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.