Benkő Lászlónak pszichiáter segített

Fotó: Bielik István - Origo -
pszichológus Benkő László rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benkő Lászlót sokként érte, amikor kiderült: rákos. A zenész nem akart magába roskadni, kifelé is azt mutatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, de közben kínozták a félelmei. Pszichológus is segített neki, hogy feldolgozza a történteket.

Szerencsére már túl van a nehezén Benkő László, de az elmúlt hónapok küzdelem nyomot hagyott benne. Sokként érte, amikor megtudta, hogy rákos, a betegség pedig azóta is kísérti hiába küzdötte le erővel és akarattal. Attól fél, hogy bármikor visszatérhet a betegség.

Benkő Lászlónak pszichiáter segített Fotó: Bielik István - Origo

"Még mindig bennem van, hogy csak nehogy újból beteg legyek, nehogy visszajöjjön az a lelkiállapot, ami hónapokon keresztül kísért" - mondta a Best Magazinnak Benkő László, aki rendszeresen jár kontrollvizsgálatra. "Nem mondom, hogy nem rándul görcsbe a gyomrom, mert ilyenkor az jár a fejemben nehogy találjanak valamit" - árulta el félelmét a zenész, aki a betegsége alatt is sok rémképpel küzdött.

Nem volt egy könnyű meccs, mert pokoli fájdalmaim voltak, rengeteget kínlódtam, d

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.