„Gonosz mostohává tett az alkohol a gyerekeimmel szemben"

2018.02.11. 19:50

„Aktív alkoholista koromban sajnáltam magam, hogy vannak gyerekeim, és hogy nem úgy teszik a dolgukat, ahogy én azt szeretném. Még ők sem értenek meg, „nem hagynak élni". Mások felé igyekeztem a jó anya képét mutatni, de valójában semmi önzetlen, cselekvő, meghitt szeretet nem volt bennem..." – vág bele története megosztásába Ildi, aki kilenc éve tette le a poharat, és ma már felépülő alkoholistának vallja magát.

Alkoholizmus, ami felülírja az anyai ösztönt is

Az anyai ösztön az egyik legerősebb mozgatórugó az életben. Veleszületett adottság, mélyen a génekben van. Erőteljes, automatikus cselekvésekben jut kifejezésre. Ki gondolná, hogy létezik olyan kór, mely kezdetben meggyengítheti, szélsőséges esetben akár kiolthatja - átmenetileg vagy akár véglegesen - az egyik legfőbb ösztönt? Az alkoholizmus alattomos szörnyetegként veszi át az uralmat a szerhasználó élete felett. Kezdetben csak pozitív arcát mutatja: lelazít, elbódít, és egyfajta rózsaszín szemüveget húz a fogyasztó szemére, aki a kezdeti kulcsélményeket kergeti, és nem foglalkozik italozásának káros következményeivel. Árnyalatnyi különbségek vannak fiatal vagy idős, férfi vagy nő függősége között. Az azonosságok erősebbek: az alkoholizmus mindegyikük esetében gyógyíthatatlan, súlyosbodó, halálos betegség. Téves elképzelés tehát az, hogy egy anya „védve van", mert őt megtartja a család, motiválják a gyerekek.

Téves elképzelés tehát az, hogy egy anya „védve van", mert őt megtartja a család, motiválják a gyerekekForrás: Shutterstock

„Két gyermekem van – folytatja Ildi. Lányom értelmi fogyatékos kislány, így született. Azt gondoltam, hogy egy egészséges gyerekkel megmenthetem súlyos gondokkal küzdő házasságom, így teherbe estem a kisfiammal. Szülés után egy évvel kezdtem inni. Eleinte hétvégeken, társaságban. Férfiakat megszégyenítő mértéktelenség jellemzett. 4 év alatt mindennapi ivóvá váltam. Kisfiammal való kapcsolatom nem terjedt ki másra, mint a kötelező ellátásra, melyről meg voltam győződve, hogy töklétesen el tudom végezni még ittasan is. Túlságosan meleg vízben fürdettem, ordított, de nem tudtam, miért... Máskor bezárkóztunk a lakásba, én beájultam a piától, és azt sem tudtam órákig, mit csinál. Arra sem emlékeztem, hogy evett-e. Bele sem gondoltam, hogy baleset is érhette volna. Próbált ő felém közeledni, hozta a kis rajzát, én meg elzavartam úgy, hogy rá sem néztem. Alig vártam, hogy dél legyen, aludjon, és ne kelljen vele foglalkoznom. Voltak tiszta pillanatok is, de ezekre alig emlékszem. Csak a szomorú barna szemére, ahogyan szaglászik engem."

„Az én gyerekemre nem hatott az italozásom!"

Pszichiátriai osztályon dolgozva számtalanszor hallom ezt a hárító gondolatot alkoholbetegek szájából. Magyarázkodnak, hogy nem látta őket a gyerek „igazán" berúgva, nem szenvedett hiányt, megkapott mindent... Az alkoholizmus betegségének legfőbb jellemzője ugyanis a hárítás, tagadás. Léteznek durván bántalmazó alkoholista szülők, ugyanakkor hiú ábránd azt gondolni, hogy a munkáját ellátó, családját megtartani képes alkoholista nem okoz károkat gyermekének. Ildi történetéből szembetűnik: alkoholizmusa egyre súlyosabb következménnyel jár gyermekei számára, mert téves mintákat kapnak, melyeket normálisnak, követendőnek gondolnak.

Hiú ábránd azt gondolni, hogy a munkáját ellátó, családját megtartani képes alkoholista nem okoz károkat gyermekénekForrás: Shutterstock

„Kislányommal való kapcsolatomat is megrontotta az alkohol. Számtalanszor látta, hogy az apja veri az anyját, így azt gondolhatta az a helyes és természetes viselkedés, ha úgy közelít felém, hogy ő is belém rúg, vagy megtépi a hajam. Ezért mikor kettesben voltam vele, én sem tudtam az indulataimon uralkodni. Gondosan ügyelve, hogy mások ne lássák, annak nyoma ne maradjon, megvertem. Sírva, nyüszítve elment lefeküdni. Órákig nem láttam. Mivel hét közben egy speciális iskolában töltötte napjait, „csak" hétvégente élte át ezt a poklot. Ivászatom vége felé is csak azért ragaszkodtam hozzá, mert a beteg gyerekre nagyobb összegű családi pótlékot lehetett kapni, és ebből többet lehetett inni. Abban a torz hitben erősített, hogy milyen „jó anya vagyok" hiszen egy beteg gyerekkel rengeteg gond van. Nem csoda, ha néha iszok..."

Ő jó anyuka. Kicsit iszik néha, de én így is szeretem...

Létezik a pszichológiában az ún. Stockholm-szindróma fogalma, melynek lényege, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek szeretetet éreznek afelé a kötődési személy felé, aki kínozza őket. Ugyanezt éli meg egy alkoholista családban felnőtt gyermek is. Számára az elhanyagoló, bántalmazó közeg az ismerős, a megszokott. Ebbe született bele. Nem tudja, hogy más is lehetne. Megszokta a nehéz helyzetekhez való alkalmazkodást, hogy szülője - állapotától függően - egyszer megengedő és mézes-mázas, másszor kegyetlenül agresszív. Pedig ő ugyanúgy viselkedett mindkét helyzetben...

Egy alkoholista családban felnőtt gyermek számára az elhanyagoló, bántalmazó közeg az ismerős, a megszokottForrás: Shutterstock

„Nem tudtam már a mértéket tartani nappal sem. Jöttek a sorozatos cirkuszok, verekedések a férjemmel. Rendszeresen vitt a mentő a pszichiátriára, a baleseti sebészetre, mert úgy megvert a férjem részegen, hogy orrom tört, lábam tört. A rendőrök, ha meghallották ki hívja őket, már ki sem akartak jönni. Rendszeres látogatója volt családunknak a család- és gyermekvédelmi felelős is, aki próbált békíteni minket, de nem voltak valódi eszközök a kezében. Fel sem tűnt nekem, hogy kisfiam mindezen cirkuszok aktív résztvevője, milyen hatással van rá, hogy a szeme láttára szondáztatják az anyját, viszi állandóan a mentő. Cseppet sem voltam jó édesanyja. Gonosz, könyörtelen mostohává tett az alkohol a gyerekeimmel szemben. Olyanná, aki csak néha érte fel ép ésszel, hogy amit tesz velük az jóvátehetetlen."

Valóban jóvátehetetlen?

Szerencsére nem minden történet végződik tragédiával. Amennyiben az alkoholista hajlandó beismerni függőségét és elfogadni azt, hogy teljes absztinenciát kell tartania, elindulhat a felépülés útján, és élete sikeresen újjáépíthető. Már ez önmagában jóvátételt jelenthet, hisz jobb egy felépülő szülő, mint egy alkoholgőzös, vagy egy halott...

Ma már több olyan intézmény létezik Magyarországon, ahol hosszabb terápiás lehetőséget kínálva segítenek elindulni a felépülni vágyó függőknek. Vannak alapítványok, ambulanciák, ahol járóbetegként kezelnek alkoholistákat. Pszichológusok, pszichiáterek és felépülő függők pedig négyszemközti helyzetekben is foglalkoznak a hozzájuk fordulókkal. Van megoldás annak, aki keresi!
„2008-ban már a családomtól távol éltem, mikor telefonált a férjem, hogy talált egy helyet, ahol tudnak rajtam segíteni, csak annyi a feltétele, hogy én jelentkezzek a kezelésre. Talán helyre tudnánk hozni a házasságunk is. Életem legjobb döntése volt, hogy elmentem arra a terápiára. Itt leszedtek a piáról. Megváltozott a gondolkodásmódom, a beszédem, az érzésvilágom, a viselkedésem, a cselekedeteim is. Nem iszom meg az első pohárral, eljárok az Anonim Alkoholisták gyűléseire, és dolgozom magamon. Kilenc éve vagyok józan."

Ma már több olyan intézmény létezik Magyarországon, ahol hosszabb terápiás lehetőséget kínálva segítenek elindulni a felépülni vágyó függőknekForrás: Shutterstock

Ildi felépülése számos pozitív fordulatot tartogat. A folytatásban megtudhatjátok, hogyan rendeződött kapcsolata gyermekeivel, és milyen életet él most.

Csernák Krisztina pszichológust, a Life.hu szakértőjét, itt érheted el!

alkoholizmusalkoholista anya