Kiderült, mi okozhatta Takács Ákos infarktusát

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek -
Takács Ákos vallomás magánélet labdarúgó szívinfarktus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már otthonában lábadozik a néhány napja szívinfarktust kapott magyar focista, Takács Ákos.

Mint arról korábban már beszámoltunk, szívinfarktust kapott a 35 éves magyar focista, Takács Ákos. A sportoló szerencsére már jól van és immár otthonából adott interjút a Nemzeti Sportnak. Elárulta, soha életében nem érzett még ekkora fájdalmat és teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát. Mint mondja, váratlanul érte, ugyanakkor az utóbbi években több magánéleti válsága is volt és családi tragédiák is beárnyékolták az életét.

Van két fiam, az egyik tizenöt, a másik tízesztendős, az első házasságomból születtek, és remek kapcsolatban vagyok velük. Aztán jött egy nagy szerelem, s kaptam a sorstól, na meg gyönyörű kedvesemtől egy imádni való kislányt, aki most hároméves. Csak úgy tűnik, ha tisztességes az ember, azt nem mindenki értékeli. Lehet, hogy az a célravezető, ha egy férfi az asztalra csap és pillanatonként érezteti, ő az úr a háznál – de ezt inkább hagyjuk. Véget ért a kapcsolat, és azt a csodálatos csöppséget, a legkisebb gyermekemet azóta nagyon ritkán láthatom." – mesélte a lapnak Takács Ákos, aki kitért arra is, mit érzett akkor, amikor infarktust kapott.

Takács Ákos egykor a Ferencváros játékosa volt Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Próbáltam aludni, de nem ment, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól.

A sportoló most otthon lábadozik, mint mondja, erőt ad neki az a támogatás, amit az utóbbi napokban kapott. Úgy tervezi, új életet kezd, szeretne edző lenni, de ha ez nem jön össze, akkor valószínűleg asztalosként fog dolgozni.

Ilyen gyönyörűen énekel a kislány, aki hamarosan megvakul - Videóhttp://www.life.hu/drlife/20180205-ilyen-gyonyoruen-enekel-a-kislany-aki-hamarosan-megvakul-video.htmlMár közel 3 millióan látták azt a videót, amelyben egy mindössze 9 éves kislány énekel gyönyörű hangon. A kis Emma olyan betegségben szenved, amelynek következtében hamarosan megvakul. Dr. LifeOrigoA hangokat is hallotta: könyvet írt a nő, aki 5 hétig volt kómábanhttp://www.life.hu/drlife/20180202-a-hangokat-is-hallotta-konyvet-irt-a-no-aki-5-honapig-volt-komaban.htmlSúlyos balesete után 5 hétig tartották mesterséges kómában Colleen Kelly Alexandert, aki nemrég könyvet írt életéről. Dr. LifeOrigoKomoly műtét vár Boros Lajosra: pacemakert kell kapniahttp://www.life.hu/drlife/20180202-komoly-mutet-var-boros-lajosra-pacemakert-kell-kapnia.htmlEgyelőre hazaengedték Boros Lajost a kórházból, de hamarosan egy komoly műtét vár rá: pacemakert fog kapni. Dr. Life--Mellkisebbítő műtéten esett át Amber Rose - Fotóhttp://www.life.hu/drlife/20180201-mellkisebbito-muteten-esett-at-amber-rose.htmlMellkisebbítő műtéten esett át a méretes fenekéről és kebleiről is ismert Amber Rose. Az operációra azért volt szükség, mert már nagyon fájt a modell háta. Dr. Life--Szívinfarktust kapott Takács Ákos, egykori válogatott labdarúgóhttp://www.life.hu/drlife/20180131-szivinfarktust-kapott-takacs-akos-egykori-valogatott-labdarugo.htmlHétvégén szívinfarktust kapott a korábbi válogatott labdarúgó, Takács Ákos. A Ferencvárosi Futball Club edzőjét jelenleg is kórházban ápolják. Dr. LifeMTI/Illyés TiborBoros Lajos a kórházban nyilatkozott állapotáról: nem bírtam lábra állnihttp://www.life.hu/drlife/20180131-boros-lajos-a-korhazban-nyilatkozott-allapotarol-nem-birtam-labra-allni.htmlÚszóedzés előtt lett rosszul Boros Lajos, akit jelenleg kórházban ápolnak. A műsorvezető nyilatkozott állapotáról. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.