Folyamatosan tudósít állapotáról az Esperanza rákos főszereplője, Edith Gonzalez

Forrás: Youtube -
petefészekrák Esperanza Edith Gonzalez sorozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Edith Gonzaleznél 2016-ban diganosztizáltak petefészekrákot, azóta pedig folyamatosan tájékoztatja követői az egészségi állapotáról.

Az 54 éves színésznő, akit az Esperanza című sorozatból ismerhetett meg a hazai közönség, szerencsére már jól van. Közösségi oldalain folyamatosan tartja a kapcsolatot rajongóival és igyekszik erőt adni sorstársainak.

Folyamatosan tudósít állapotáról az Esperanza rákos főszereplője, Edith Gonzalez Forrás: Youtube

"Ha beteg vagy, ha kihullik a hajad, ha nem tervezetten fogysz, örökké hányingered van, gyenge vagy és látod, mennyit öregített rajtad a kór, ne érzed igazi nőnek magad. A család támogatásán túl csak úgy lehet ebből a lelkiállapotból kikeveredni, ha néha úgy igazán kirittyented magad" - vallotta a színésznő.

Gonzalez a betegsége alatt is nagyon figyelt a megjelenésére, minden körülmények között igyekezett kihozni magából a maximumot - írja a Bors.



A Dal 2018: ezért tűnt el a műsor után az AWS frontemberehttp://www.life.hu/sztarok/20180218-a-dal-2018-ezert-tunt-el-a-musor-utan-az-aws-frontembere.htmlA Dal második középdöntőjében az AWS kapta legtöbbb pontot, ők így biztos továbbjutóként elvihetik a metált a fináléba. A zenekar frontembere, Örs a szereplésük után eltűnt. Hogy miért, azt az AWS tagjai elmondták a Life.hu-nak.TV + SztárokOrigoA Dal 2018: Horváth Tomi evőeszközökkel készül az Eurovíziórahttp://www.life.hu/sztarok/20180218-a-dal-2018-horvath-tomi-evoeszkozokkel-keszul-az-euroviziora.htmlHorváth Tamás a vigaszágról, a közönségnek köszönhetően jutott A Dal fináléjába Meggyfa című dalával, amiben különleges hangszerként kanalak is csendülnek. A Life.hu-nak Tomi elmondta, miért tett evőeszközöket a dalába, és azt ius megígérte az óriási rajongótáborának, hogy mindent meg fog tenni a győzelemért.TV + SztárokÍgy él most Noszály Sándor, az egykori Nagy Őhttp://www.life.hu/sztarok/20180218-igy-el-most-noszaly-sandor-az-egykori-nagy-o.htmlMár nem hajszolja a szerelmet az egykori Nagy Ő című műsor főszereplője, Noszály Sándor, akinek a boldogságot kislánya, Szonja jelenti. TV + Sztárok--Diana halálának pillanatairól mesélt megtörten egykori komornyikja, Paul Burrellhttp://www.life.hu/sztarok/20180218-diana-halalanak-pillanatairol-meselt-megtorten-egykori-komornyikja-paul-burrell.htmlPaul Burrell egykori komornyik egy ausztrál tévéműsorban elárulta, hogyan élte meg Diana halálát. TV + Sztárok--A Dal 2018: reagált a plágiumvádakra a yesyeshttp://www.life.hu/sztarok/20180218-a-dal-2018-reagalt-a-plagiumvadakra-a-yesyes.htmlA napokban kapott szárnyra az a hír, miszerint a yesyes zenekart plágiummal vádolták A Dalban előadott produkciójuk kapcsán. Most erre reagáltak a zenekar tagjai, akik bejutottak A Dal fináléjába.TV + SztárokOrigoElbúcsúzott a nézőktől Dobó Katahttp://www.life.hu/sztarok/20180218-elbucsuzott-a-nezoktol-dobo-kata.htmlUtolsó részéhez érkezett tegnap este a Korhatáros szerelem. Dobó Kata a közösségi oldalán búcsúzott a nézőktől.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.