Ilyen a klimax a nők szerint: őszinte vallomások a változókorról

Forrás: AFP -
nők klimax vallomás menopauza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A változókorról sem igazán szokás beszélni, ki tudja miért, ez talán még nagyobb tabutéma, mint a nők szexuális élete. Pedig ez egy nagyon fontos mérföldkő, ami egyeseknek megkönnyebbülést hoz, másoknak azonban maga a pokol. Az ezen átesett nők vallottak arról, hogy ők mit éltek át. 

A nők életének egyik nagyon fontos állomása a változókor beköszönte, ami egyeseknek az igazi felszabadultságot hozza el, míg másokat csaknem depresszióba taszít. Mindenkire másként hat, ezt mutatja azoknak a nőknek a vallomásai is, akik már átestek a klimaxon. A Ripost összeszedte beszámolóikat a menopauzáról.

A klimax mindenkire másként hat Forrás: AFP

  • "50 éves vagyok, felszedtem pár kilót, és utolért a változókor. A férjem vagy két éve hozzám se nyúlt. Tulajdonképpen megértem, én se tudnám megkívánni magam."
  • „A változókorban vagyok, és erőt vett rajtam a depresszió és a szorongás. Az egyetlen, amitől jobban érzem magam, az a szex."
  • „Engem nem zavar a menopauza, és a férjemet sem – heti háromszor-négyszer szexelünk."
  • „A barátnőim mind panaszkodnak. Én meg örülök, hogy már nem kell aggódnom a terhesség miatt."
  • „Öregszem, hőhullámaim vannak, a szex pedig fájdalmassá is tud válni. Pokoli ez az egész."
  • „Úgy érzem, a természet a menopauzával üzeni meg, hogy elég a szexből. Mindennek érzem magam, csak szexisnek nem: egyszerűen idétlenül érzem magam az ágyban. Öreg vagyok, és kész
  • „45 évesen léptem a változókorba. Igaz, volt pár hőhullámom, de a szexuális étvágyam szabályszerűen elszabadult."
  • Újra meg kellett műteni Judy arcát: az énekesnő 9 órás beavatkozáson esett áthttp://www.life.hu/drlife/20180228-ujra-meg-kellett-muteni-judy-arcat-az-enekesno-9-oras-beavatkozason-esett-at.htmlLassan 20 éve, hogy Judy barátnőjével és akkori szerelmével súlyos autóbalesetet szenvedett. Az énekesnő teljesen összetörte magát, egyebek mellett az arca is teljesen összeroncsolódott: harmincöt kisebb-nagyobb operáción esett át, ám úgy tűnik, amíg él, folyamatos korrekcióra szorul az arca, így most újra kés alá feküdt. Dr. LifeOrigoÉletmentő műtéten esett át Pécsi Ildikó férjehttp://www.life.hu/drlife/20180228-eletmento-muteten-esett-at-pecsi-ildiko-ferje-szucs-lajos-egykori-olimpikon-focista.htmlKomoly műtéten van túl Pécsi Ildikó színésznő férje, Szűcs Lajos. Az egykori világválogatott, olimpiai bajnok focistát egy fővárosi kórházban hosszan tartó kezelést követően műtötték, azóta már hazatérhetettDr. Life--Összefogtak zenésztársai a nagybeteg Orbán Józsiért, a 100 Folk Celsius zenészéérthttp://www.life.hu/drlife/20180214-osszefogtak-zenesztarsai-a-nagybeteg-orban-jozsiert-a-100-folk-celsius-zeneszeer.html2017 őszen derült ki, hogy Orbán József, a 100 Folk Celsius zenésze rákkal küzd. Barátai, zenésztársai mindenben támogatják, hamarosan pedig egy adománygyűjtő koncerttel is megpróbálnak segíteni neki. Dr. LifeOrigoFibromyalgiában szenved Lady Gagahttp://www.life.hu/drlife/20180203-fibromyalgiaban-szenved-lady-gaga-romlott-az-allapota-lemondta-fellepeseit.htmlLady Gaga az Instagramján osztotta meg, hogy a Joanne európai koncertsorozat utolsó 10 állomására nem tud elmenni. Azt írja, fájdalmai miatt nem tud színpadra állni, de bízik az orvosok segítségében. Dr. LifeNorthfotoKilencszer élesztették újra a 16 éves dabasi magyar focistát, Duhaj Ádámothttp://www.life.hu/drlife/20180128-kilencszer-elesztettek-ujra-a-16-eves-dabasi-magyar-focistat-duhaj-adamot.htmlA Dabas U19-es csapatának legtehetségesebb játékosa, Duhaj Ádám a kakucsi mérkőzésen gólt lőtt, majd később cserét kért. A pálya szélén összeesett, és leállt a légzése, pulzusa. Dr. LifeOrigoKiugrott egy beteg a budapesti Szent Imre Kórház ablakánhttp://www.life.hu/drlife/20180106-kiugrott-egy-beteg-a-budapesti-szent-imre-korhaz-egyik-ablakan.htmlÚgy tudni, a páciens a pszichiátriai osztályról vetette ki magát, miután szétfeszítette valahogy a rácsot. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.