Egy kutatás szerint hamarabb halhat meg, aki soha nem iszik alkoholt

Forrás: Shutterstock -
betegség halál kutatás alkoholfogyasztás alkohol kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem feltétlen van jó hatással az egészségünkre, ha soha nem fogyasztunk egy korty alkoholt sem. Egy friss kutatás arra derített fényt, hogy magasabb volt a korai halálozás azok között, akik soha életükben nem ittak szeszesitalt.

A The Sun cikke szerint a texasi egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmányában azt olvashatjuk, hogy azok az emberek nagyobb valószínűséggel halnak meg hamarabb, akik soha nem fogyasztottak egy korty alkoholt sem. Ez természetesen nem azokra vonatkozik, akik túlzásba viszik az szeszesitalok ivását, hiszen ők komoly egészségügyi következményekkel számolhatnak.

A mértékkel történő alkoholfogyasztás ezek szerint egészséges is lehet Forrás: Shutterstock

A tudósok olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a társadalmi-gazdasági státusz és a fizikai aktivitás. Húsz év alatt az 55-65 éves korosztályt vizsgálták. Charles Holahan pszichológus szerint a legmagasabb halálozási arányt az alkoholt soha nem fogyasztóknál tapasztalták. Az 1824 résztvevő közül a mérsékelt ivók 41 százaléka halt meg korán, a nem ivók közül pedig 69 százalék.

A magyarázat az lehet, hogy az ivás jó módja a szociális kapcsolatok fenntartásának, ezek pedig szerepet játszanak a mentális és fizikai egészség fenntartásában egyaránt.

Nyemcsók János, azaz Csoki infarktusa után hamarosan újra színpadon leszhttp://www.life.hu/drlife/20180507-nyemcsok-janos-azaz-csoki-infarktusa-utan-hamarosan-ujra-szinpadon-lesz.htmlA Piramis zenekar március 3-i koncertjén lett rosszul Csoki, azaz Nyemcsók János. Szívrohamot kapott, meg kellett műteni, azonban hamarosan újra színpadra áll. Az utóbbi időben kizárólag a gyógyulásra koncentrált. Dr. Life--Till Attila nem tud leszokni a dohányzásrólhttp://www.life.hu/drlife/20180506-till-attila-nem-tud-leszokni-a-dohanyzasrol-fuggoseg.htmlTill Attila elárulta, már nagyon szeretne leszokni a dohányzásról, de egyelőre nem sikerült neki. Dr. LifeOrigoAgyvérzést kapott Sir Alex Ferguson, az életéért küzd a Manchester United legendás edzőjehttp://www.life.hu/drlife/20180506-agyverzest-kapott-sir-alex-ferguson-az-eleteert-kuzd-a-manchester-united-legendas-edzoje.htmlA 76 éves legendás edzőhöz szombaton délelőtt riasztották a mentőket: agyvérzést kapott. Dr. Life--Székhelyi József állapotáról nyilatkozott: még nincs jól a tüdőrákkal küzdő színészhttp://www.life.hu/drlife/20180505-szekhelyi-jozsef-allapotarol-nyilatkozott-meg-nincs-jol-a-tudorakkal-kuzdo-szinesz.htmlSzékhelyi József fél éve küzd a tüdőrákkal, és bár a kezelések hatásosak, még nincs jól a színész. Dr. LifeOrigoKomonyi Zsuzsit leterítette a lábáról egy vírus: le kellett mondania fellépéséthttp://www.life.hu/drlife/20180504-komonyi-zsuzsit-leteritette-a-labarol-egy-virus-le-kellett-mondania-fellepeset.htmlKomonyi Zsuzsi 18 éve van a pályán, de eddig még egyetlen egyszer sem kellett elmondania fellépést. Nemrég azonban olyan beteg lett, hogy fel sem tudott kelni az ágyból. Dr. LifeOrigoEgy egészséges és egy rákos tüdő működéséről osztott meg videót egy nővér: videóhttp://www.life.hu/drlife/20180503-egy-egeszseges-es-egy-rakos-tudo-mukodeserol-osztott-meg-videot-egy-nover.htmlAmanda Eller kórházi nővér megosztott egy videót, melyben két emberi tüdőn mutatják be a szerv működését. Az egyik egy egészséges emeri tüdő volt, egy másik pedig egy olyan rákbetegé volt, aki 20 évig napi egy csomag cigarettát szívott el. Dr. LifeMTI/Kollányi Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.