tüdőrák Székhelyi József dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 72 éves színművész, Székhelyi József állapota javult, a kemoterápiától tűnnek el a daganatok a tüdejéből, de még mindig légszomjjal küzd. A dohányzásról azonban nem tud lemondani, és azt is elmondta, miért.

"Emberi gyengeségemet bizonyítja, hogy félek abbahagyni. Nevezetesen attól félek, hogy az a fajta komfortérzetem, ami 54 éve hozzátartozik az életemhez, megszűnik, és fizikailag, valamint lelkileg is összeroppanhatok az elvonási tünetektől. De óvatos vagyok, pöfögök inkább. Azt is hozzá kell tenni, hogy bizonyos szakmai vélemények szerint 54 év után már irreleváns a leszokás" - mondta a Blikknek Székhelyi.

"Ijesztőnek azt tartom, ha valaki 36 éves korában szívinfarktusban meghal. Hetvenkettedik évesnek lenni, az nem az. Különben is, mi a túrót lehet ezzel csinálni? Természetesen jó lenne tíz év múlva ugyanitt az öltözőben erről beszélgetni, mert akkor 82 éves lehetnék. De nem foglalkoztat a dolog. Nekem nem halálfélelmem van, hanem agóniafélelmem, és az nagyon más. Ha van szorongó napom, éjszakám, akkor az csakis az úttól, hogy az ne viselje meg nagyon a gyerekeimet, a családomat meg engem" - tette hozzá.

Forrás: [origo]

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.