Minden ötödik magyar iszik sört annak egészségügyi hatásai miatt

Forrás: Shutterstock -
ivás sör egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan tisztában vannak a sör legalapvetőbb egészségügyi hatásaival, de ezeken túl is vannak pozitív következményei a sörfogyasztásnak!

Minden ötödik ember ivott már sört kifejezetten annak pozitív egészségügyi hatásai miatt, és ez nemcsak egy jó indok arra, hogy felbonthassanak egy folyékony kenyeret, hiszen ennek a keserű italnak valóban vannak előnyei. Azt kutatták, hogy a magyarok mennyire ismerik ezeket.
Ugyan a sör legalapvetőbb pozitív egészségügyi hatásaival a magyarok többsége tisztában van, számos további előnyét már kevesen ismerik – derült ki a sörfesztivál szervezőinek kutatásából.

A sörnek jótékony hatásai is vannak Forrás: Shutterstock

„Azt látjuk, hogy sokan hiányos vagy – ami még rosszabb – téves információval rendelkeznek. Szeretnénk elérni, hogy a sörről helyes kép éljen a fejekben, és ez ugyanúgy kiterjed az egészségügyi hatásaira, mint például a megfelelő fogyasztási szokások megalapozására" – reagált a felmérés eredményeire Kurucz Gergely a FIRST Craft Beer tulajdonosa.

A magyarok körében a sörivás legismertebb előnye a vesekő megelőzése, szintén sokan tisztában vannak vele, hogy

az ital alkalmas lehet egyes aminosavak, ásványi anyagok és vitaminok pótlására.

Azt ugyanakkor már csak a válaszadók fele tudja, hogy a megtévesztő elnevezés ellenére a sörhas kialakulásáért nem a sör a felelős, míg az ital gyulladáscsökkentő tulajdonságáról nagyon kevesen hallottak.


A sörivás hölgyekre gyakorolt jótékony hatásai is kevéssé ismertek: a szoptató kismamáknak a tejszaporító hatása miatt érdemes alkoholmentes sört fogyasztaniuk, míg az idősebb hölgyek a menopauza tüneteit enyhíthetik vele. A hézagos ismeretek ellenére minden ötödik válaszadó ivott már sört kifejezetten annak egészségügyi hatása miatt, ami azt jelzi, hogy megjelentek az egészségtudatos fogyasztók.

Komoly balesetet szenvedett Kárász Róbert: egy hétig lábra sem tudott állnihttp://www.life.hu/drlife/20180726-komoly-balesetet-szenvedett-karasz-robert-egy-hetig-labra-sem-tudott-allni.htmlKárász Róbert egy ártatlan séta alkalmával szenvedett nagyon komoly sérülést: egy rosszul rögzített csatornafedél okozott neki nagy fájdalmat. Dr. Life--A saját kertjében szülte meg gyerekét a nő: videó (18+)http://www.life.hu/drlife/20180726-a-sajat-kertjeben-szulte-meg-gyereket-a-no.htmlEgy német nő a saját kertjében, külső segítség nélkül szülte meg gyermekét. A szülés folyamatát videóra is vette. Dr. LifeOrigoJövő hónapban döntenek John Lennon gyilkosának szabadulásárólhttp://www.life.hu/news/20180726-jovo-honapban-dontenek-john-lennon-gyilkosanak-szabadulasarol.htmlTizedik alkalommal ad be szabadulási kérelmet John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman. Jövő hónapban döntenek róla, Yoko Ono azonban ellenzi, hogy szabadon engedjék. News--Elhunyt Sergio Marchionne: a Ferrari, a Forma-1-es csapat, és a Fiat vezetője volthttp://www.life.hu/news/20180726-elhunyt-sergio-marchionne-a-ferrari-es-a-forma-1es-csapat-es-fiat-vezetoje.htmlElhunyt 66 éves korában Sergio Marchionne, aki a Fiat és a Ferrari, így közvetve a Forma-1-es csapat vezetője is volt. NewsOrigoHőségriadó: figyelmeztetést adott ki az OMSZhttp://www.life.hu/news/20180726-hosegriado-figyelmeztetest-adott-ki-az-omsz-idojaras.htmlA trópusi időjárás után sokak örömére végre megérkezett a hőség, ugyanis több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat. NewsOrigoMagyarok is nyaralnak Görögországban: nyilatkoztak az erdőtűzrőlhttp://www.life.hu/news/20180725-magyarok-is-nyaralnak-gorogorszagban-nyilatkoztak-az-erdotuzrol.htmlLegkevesebb 74 ember halt meg a görög erdőtüzekben, és egyre több a sérült. Magyarok is tartózkodnak kint. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.