Baronits Gábor súlyos balesete után nem motorozik: eltávolították a lépét

baleset motor Baronits Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baronits Gábor évekkel ezelőtt súlyos motorbalesetet szenvedett, ami után eldöntötte, felhagy ezzel a szenvedélyével. Elhatározását egy szomorú tragédia is megerősíttette: egy motoros ismerőse meghalt egy balesetben.

Baronits Gábor a Csak show és más semmi! versenyzőjeként extrém produkciókat ad elő a színpadon, olyan dolgokat mutat be, amelyek komoly veszélyt tartogathatnak. Pedig a színész, ha lehet, kerüli azokat a helyzeteket, ahol fizikai sérülés érheti, hiszen munkája miatt nem sérülhet meg. Ezért is hagyott fel a motorozással: egy komoly baleset után döntött úgy, nem éri meg kockáztatni.

Baronits Gábor komoly sérülést szenvedett Fotó: Polyák Attila - Origo

"Még 2006-ban történt. Körülbelül nyolcvannal mentem, amikor kivágódott elém egy autó, és oldalba kaptam. Több csontom eltört, a lépem megrepedt, el kellett távolítani. Közel voltam ahhoz, hogy nem kelek fel a műtőasztalról. Az autósok többsége sajnos a mai napig nem veszi tudomásul, hogy motorok is közlekednek az utakon, ezért életveszélyes üzem két keréken közlekedni. Akármennyire is szeretem, nem tehetem meg, hogy játszom a szerencsémmel, a tévés és a színházi szerepeim miatt sem kockáztathatok. Ráadásul nemrégiben egy motorosismerősöm meghalt egy balesetben" - mondta a Borsnak Gábor.

Ritka rendellenességgel született egy kisfiú Romániában: két pénisze van http://www.life.hu/drlife/20181016-ritka-rendellenesseggel-szuletett-egy-kisfiu-romaniaban-ket-penisze-van.htmlOlyan ritka rendellenességgel született egy kisfiú Romániában, amilyennel még nem találkoztak az ottani orvosok: a kisbaba két pénisszel jött a világra. Dr. LifeOrigoRubint Réka rosszul lett A legbátrabb páros második adásábanhttp://www.life.hu/drlife/20181016-rubint-reka-rosszul-lett-a-legbatrabb-paros-masodik-adasaban-tv2.htmlRubint Réka A legbátrabb páros egyik feladata után váratlanul rosszul lett, ahogy fogalmazott elsötétült előtte a világ. A forgatásokon folyamatosan szolgálatot teljesítő mentőtisztek beavatkozására is szükség volt. Dr. Life--Csúnyán lebetegedett Völgyesi Gabihttp://www.life.hu/drlife/20181013-csunyan-lebetegedett-volgyesi-gabi.htmlVasárnap indul a Sztárban sztár legújabb évada, amelyben Völgyesi Gabi lesz az egyik versenyző. Az énekesnő azonban alaposan lebetegedett... Dr. Life--Ma van a nemzetközi melltartó nélküli naphttp://www.life.hu/drlife/20181013-ma-van-a-nemzetkozi-melltarto-nelkuli-nap.htmlMa van a nemzetközi melltartó nélküli nap, amely mögött igen komoly elgondolás és célkitűzés rejtőzik. Dr. LifeOrigoÍgy szabadulj meg a meghűlés miatt lerakódott nyálkátólhttp://www.life.hu/drlife/20181013-igy-szabadulj-meg-a-meghules-miatt-lerakodott-nyalkatol.htmlA megfázás sokunk életét nehezíti meg az év hűvösebb időszakában. Ha nem szabadulunk meg a torokban és a légutakban lerakódott váladéktól, könnyen légúti fertőzések jöhetnek létre. Hogy ezt elkerüljük, bevethetünk néhány házi praktikát. Mutatjuk, melyek ezek! Dr. Life--Vannak gyógyszerek, amelyek mellett tilos az alkoholfogyasztáshttp://www.life.hu/drlife/20181013-vannak-gyogyszerek-amelyek-mellett-tilos-az-alkoholfogyasztas.htmlGyógyszeres kezelés esetén sokakban felmerül a kérdés, vajon ihatnak-e alkoholt a szükséges készítmények mellett. Főleg akkor okoz ez problémát, ha hosszútávú kezelésről van szó. Mutatjuk, melyek azok a gyógyszerek, melyek mellett soha nem szabad inni. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.