Gyakrabban válnak pszichopatává azok, akik ízesítés nélkül isszák a kávét

Forrás: Shutterstock -
kutatás pszichopata kávé felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kutatás szerint azok az emberek, aki cukor és tej nélkül, feketén isszák a kávéjukat, könnyen pszichopatává válhatnak.

Mindig meglepődsz azon, ha valaki ízesítés nélkül, feketén issza a kávét? Eddig azt gondolhattad, rossz az ízlése az illetőnek, most pedig kiderült, hogy más jellemzőkre is utalhat ez a furcsa szokás.

A Health.com azt írja, a fekete kávét ivó emberek hajlamosak lehetnek arra, hogy idővel pszichopatává váljanak. Ugyanez vonatkozik a többi kesernyés ízű étel és ital (például a retek vagy a tonik) kedvelőire is.

A szakemberek összesen ezer embert kérdeztek meg étkezési és kávéfogyasztási szokásaikról és arra a következtetésre jutottak, hogy a keserű ízek kedvelői gyakran nárcisztikus jellemmel bírnak, hajlamosabbak lehetnek az agresszióra és a szadizmusra.

Lehet, hogy óvakodnod kell azoktól, akik feketén isszák a kávét Forrás: Shutterstock
Semmit nem tudni a legendás tévébemondó, Baleczky Annamária temetésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181105-semmit-nem-tudni-a-legendas-tevebemondo-baleczky-annamaria-temeteserol.htmlBaleczky Annamária egy idősek otthonában hunyt el 70 évesen, temetéséről azonban semmit nem tudnak a barátai. Elkísérték volna utolsó útjára, de még arról sem értesültek, hogy megtartották-e már a búcsúztatást. TV + SztárokOrigoPumped Gabo melegpornós társa költözött be a ValóVilág villájába? (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181105-pumped-gabo-melegpornos-tarsa-koltozott-be-a-valovilag-villajaba.htmlEgy napja sincs, hogy az első játékosok birtokba vették a ValóVilág villáját, egyikükről máris mocskos titkok derültek ki: VV Krisztián állítólag Pumped Gabóval melegpornózott. TV + SztárokOrigoSztárban Sztár: Torres Dani számára ért véget a műsorhttp://www.life.hu/sztarok/20181105-sztarba-sztar-torres-dani-szamara-ert-veget-a-musor.htmlA Sztárban Sztár hatodik évadának negyedik élő adásában Torres Dani esett ki, ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. TV + SztárokOrigoDrámai videóban jelentette be Sas József, hogy nem áll többet színpadra idénhttp://www.life.hu/sztarok/20181105-dramai-videoban-jelentette-be-sas-jozsef-hogy-nem-all-tobbet-szinpadra-iden.htmlSas József idén már biztosan nem lép fel, minden előadását lemondta erre az évre. TV + Sztárok--Ezer nőt molesztálhatott Harvey Weinsteinhttp://www.life.hu/sztarok/20181104-ezer-not-molesztalhatott-harvey-weinstein.htmlEgy ügyvédnő állítja, Harvey Weinstein producer közel ezer nőt molesztálhatott. TV + Sztárok--Oláh Ibolyát egy titokzatos kopasz férfival látták összebújni egy szórakozóhelyen: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181104-olah-ibolyat-egy-titokzatos-kopasz-ferfival-lattak-osszebujni-egy-szorakozohelyen-foto.htmlA Megasztár egykori felfedezettje, Oláh Ibolya bár vállaltan egy nővel él együtt, ezúttal egy titokzatos, kopasz férfival kapták lencsevégre. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.