Kozsó három éven át élt időzített bombával a fejében

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub -
operáció élet műtét agyvérzés életmentés egészség Kozsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két agyvérzése volt még 2011-ben Kozsónak. Utána 3 éven át időzített bombával a fejében élt, majd megműtötték. Egy forradalmi eljárással mentették meg az életét. 

Ámokfutók 25 címmel jelentetett meg lemezt Kocsor Zsolt, azaz Kozsó. Az albumon 9 új dal és 8 felújított szám hallható. A Blikknek azonban nemcsak a 14. lemezéről, hanem évekkel ezelőtti gyógyulásáról is beszélt. Két agyvérzése volt 2011-ben, majd 3 éven keresztül élt egy időzített bombával a fejében.

"Az értorzképződmény miatt éren belüli műtétre volt szükségem, és valójában ez volt a legkockázatosabb, amit valaha vállaltam. Ottmaradhattam volna, de hittem benne, és így Hudák Istvánnak, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikája professzorának is könnyebb volt a dolga. Forradalmi eljárással mentette meg az életemet, és teszi ezt most is másokkal. Ő egy zseni!" - nyilatkozta a lapnak adott interjújában Kozsó.

Kozsónak két agyvérzése volt 2011-ben Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Ezután a zenész az életmentő eljárást is részletezte: "Vénán keresztül tömített el egy agyi érgomolyagot, egy angiómát, ami a 2011 márciusi agyvérzéseim után kisebb-nagyobb intenzitással folyamatosan vérzett. Bármikor robbanhatott volna, ez nehéz időszak volt, de képtelen lettem volna arra, hogy leálljak a fellépésekkel. Szerencsére erre nem is volt szükség."

Ezután következett a rehabilitáció, ahol Kozsónak újra meg kellett tanulnia beszélni. Mint mondta: rettenetesen izgult, amikor ezután újra színpadra kellett állnia.

Akár tüdőbetegséget is okozhatnak a zuhanyrózsán található baktériumokhttp://www.life.hu/drlife/20181110-akar-tudobetegseget-is-okozhatnak-a-zuhanyrozsan-talalhato-bakteriumok.htmlAzt hihetnénk, hogy a zuhanyrózsa megtisztít minket, és lemossa a napközben ránk rakódott baktériumokat. Ám azt csak kevesen gondolnák, hogy olyan baktériumok is megtelepedhetnek rajta, amelyek megtámadják a tüdőnket. Dr. LifeThinkstockTörőcsik Mariért összefogtak a szomszédok, mindenben segítenek nekihttp://www.life.hu/drlife/20181110-torocsik-mariert-osszefogtak-a-szomszedok-mindenben-segitenek-neki.htmlA Nemzet Színész, Törőcsik Mari ismét kórházban van, szomszédai várják vissza velemi házában. Összefogtak érte, ha kell, bármiben segítenek neki. Dr. Life--Az Alzheimer-kór jelei már 15 évvel a halál előtt jelentkezhetnekhttp://www.life.hu/drlife/20181109-az-alzheimer-kor-jelei-mar-15-evvel-a-halal-elott-jelentkezhetnek.htmlAz Alzheimer-kór az egyik legalattomosabb időskori megbetegedés, amelynek tünetei már a halál előtt 15 évvel megjelenhetnek. Dr. LifeOrigoBetegsége miatt lemondta koncertjeit Tóth Verahttp://www.life.hu/drlife/20181109-betegsege-miatt-lemondta-koncertjeit-toth-vera.htmlTóth Vera a Facebook-oldalán közölte rajongóival, hogy az összes koncertjét le kell mondania, mert komoly betegséget állapítottak meg nála. Dr. LifeOrigoTörőcsik Mari újra kórházban vanhttp://www.life.hu/drlife/20181109-torocsik-mari-ujra-korhazban-van.htmlTörőcsik Mari újra kórházba került. Orvosai egyelőre nem javasolják neki a visszatérést. Dr. Life--Minden eddiginél durvább influenzajárvány jöhet 2018-2019 telénhttp://www.life.hu/drlife/20181109-minden-eddiginel-durvabb-influenzajarvany-johet-20182019-telen.htmlA hosszú, meleg ősz miatt később jelentkezik majd az influenzajárvány, de minden eddiginél nagyobb méreteket ölthet, és sokáig tarthat. A szakemberek szerint érdemes beoltatni magunkat az új vírustörzs ellen. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.