Egyelőre nem tudják megműteni Bangó Marikát, pedig szörnyű fájdalmai vannak

Forrás: Youtube/TV2 Magyarország -
ciszta sérv Bangó Marika kórház Bangó Margit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, nem csak gerincsérve van Bangó Marikának, a helyzet sokkal súlyosabb.

Bangó Marikának évek óta komoly gerincfájdalmai vannak. Mikor elment az orvoshoz, kiderült, nem csak sérvről van szó, csípőízületi gyulladása is van.

Nyáron kezdetben tolószékben vészeltem át a rosszabb napokat. Miután javult az állapotom, már fel tudtam állni, de tili-tolival közlekedtem. Ezután nem sokkal már két mankóval jártam, de szerencsére néhány hete ezt is el tudtam hagyni. Közben kiderült, hogy nem egyszerűen gerincsérvem van a négyes-ötös csigolyánál, hanem csípőízületi gyulladásom is, ami deréktól lefelé elviselhetetlen fájdalmakat okozott. Sokáig még az is kétséges volt, hogy az utóbbival tudnak-e valamit kezdeni az orvosok” – idézi a Ripost Bangó Marika szavait a Star magazinból.

Bangó Marikának szörnyű fájdalmai vannak Forrás: Youtube/TV2 Magyarország

Bangó Margit lánya hozzátette, nemrég cisztákat is találtak nála, ezért nem lehetett műteni.

Nyáron a nagy hőségben a fertőzésveszély miatt nem tudtak megműteni, most pedig két ciszta állta az utam. A napokban át is estem egy szájsebészeti beavatkozáson: több mint egy órán keresztül feküdtem az asztalon, amíg a doktorok kezelésbe vettek. Emiatt pedig továbbra sem tudják megműteni a sérvemet: semmilyen ezzel kapcsolatos vizsgálatot nem tudnak elvégezni rajtam. A dokim azt mondta, lehet, hogy az egyik betegség nem hagyja gyógyulni a másikat: a lábam a fogam, a fogam pedig a lábam. Kíváncsi leszek, most, hogy rendbe hozták a fogam, mi lesz.”

Így hathat az egészségünkre a hatnapos munkahéthttp://www.life.hu/drlife/20181110-igy-hathat-egeszsegunkre-a-hatnapos-munkahet.htmlKiderült: egészségünk szempontjából súlyos következményei is lehetnek a hatnapos munkahétnek. Dr. LifeOrigoJáték babát nevel egy nő, akinek nem lehet saját gyermekehttp://www.life.hu/drlife/20181110-jatekbabat-nevel-a-no-akinek-nem-lehet-sajat-gyermeke.htmlMár iskolás korában sem volt más vágya a most 38 éves Marie Mangónak, mint hogy édesanya legyen. Az álma nem teljesülhet, hiszen meddő. Hogy feldolgozza a traumát, játék babát nevel. Dr. Life--Hilary Duff turmixot készített a placentájából, és meg is ittahttp://www.life.hu/drlife/20181109-hilary-duff-turmixot-keszitett-a-placentajabol-es-meg-is-itta.htmlNem tudnak leszokni a sztárok arról, hogy elfogyasszák a saját placentájukat, Hilary Duff is a trendnek megfelelően cselekedett a szülése után, ám ő nem kapszulát csináltatott belőle. Dr. Life--Bizonyos vérnyomáscsökkentő szerek szedése hosszú távon tüdőrákot okozhathttp://www.life.hu/drlife/20181109-bizonyos-vernyomascsokkento-szerek-szedese-hosszu-tavon-tudorakot-okozhat.htmlMegdöbbentő eredménnyel zárult egy kutatás: bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedése hosszú távon tüdőrákot okozhat. Dr. LifeOrigoEz történik, ha hónapokig nem fürdeszhttp://www.life.hu/drlife/20181109-ez-tortenik-ha-honapokig-nem-furdesz.htmlArról megoszlanak a vélemények, hogy szükséges-e minden egyes nap fürdeni, de az biztos, hogy hónapokig nem túl gusztusos hanyagolni a tisztálkodást. A kutatók elárulták, hogy mégis mi történik a testtel, ha – elméletben – nem mosakodunk hosszú ideig. Dr. Life--Az Alzheimer-kór jelei már 15 évvel a halál előtt jelentkezhetnekhttp://www.life.hu/drlife/20181109-az-alzheimer-kor-jelei-mar-15-evvel-a-halal-elott-jelentkezhetnek.htmlAz Alzheimer-kór az egyik legalattomosabb időskori megbetegedés, amelynek tünetei már a halál előtt 15 évvel megjelenhetnek. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.