A munkában is pihenhetünk napi 20 percet, a szívünknek is jót tesz

Forrás: Shutterstock -
pihenés relaxáció szívprobléma munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Számos országban ismert a szieszta fogalma, amikor ebéd után néhány órára bezárnak az üzletek. Hazánkban ez nem divat, ám napi 20 perc délutáni pihenés is teljesen felfrissítheti az agyunkat. 

Amikor ebéd után beüt a kajakóma, jólesne egy órára ledőlni pihenni. Számos országban ilyenkor bezárnak a boltok néhány órára, hazánkban azonban nem. De mégis mit tehetünk, hogy mi is pihenjünk egy kicsit?

A Bors cikke szerint egy délutáni 2-3 órás alvás egy egész éjszakával ér fel. Csökkenti a vérnyomást és segít megelőzni a szívproblémák kialakulását. Ezt már kutatások is bizonyítják, hiszen 12 százalékkal csökkent a problémák megjelenése azoknál, akik délután tíz percre lecsukják a szemünket.

A munkahelyen is pihenhetünk néhány percet Forrás: Shutterstock

A lapnak dr. Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeuta elmondta, hogy a mi kultúránk nincs a délutáni alváshoz szokva, így nálunk ilyenkor már a mélyalvás is beindul. Ebből nehezebb felkelni, teljesen felborul a rutinunk. „Naponta húsz perc elég, hogy kipihenjük magunkat, sőt aludni sem muszáj. Csak az a fontos, hogy a figyelmünket ki tudjuk kapcsolni napközben, és felfrissüljön az elménk” – osztotta meg a Borssal az alvásterapeuta. Ezt pedig 1 és 3 óra között a legcélszerűbb végezni.

A munkahelyen is kivitelezhetjük, ha ebéd után 5–10 percre behunyjuk a szemünket és kikapcsoljuk a gondolatainkat, aludni sem kell.

Váratlanul kórházba került a várandós Amy Schumer színésznőhttp://www.life.hu/drlife/20181116-varatlanul-korhazba-kerult-a-varandos-amy-schumer-szineszno.htmlKórházba került Amy Schumer. A várandós színésznőt állandó rosszullétek gyötrik várandóssága alatt. Dr. Life--A hőhullámok az emberek spermáját is károsíthatjákhttp://www.life.hu/drlife/20181115-a-hohullamok-az-emberek-spermajat-is-karosithatjak.htmlKiderült, hogy a hőhullámok nemcsak a rovarokat, de akár az embereket is terméketlenné tehetik. Dr. Life--Így vedd fel a harcot a nemi szerveken megjelenő pattanások ellen http://www.life.hu/drlife/20181115-igy-vedd-fel-a-harcot-a-nemi-szerveken-megjeleno-pattanasok-ellen.htmlSajnos a makacs pattanások nemcsak az arcon fordulhatnak elő, hanem a háton és bizony az intim területeken is. De természetesen van rá mód, hogy ezt megakadályozzuk, illetve kezeljük. Dr. LifeOrigo4 hiba, amit a füled tisztításakor elkövethetszhttp://www.life.hu/drlife/20181115-4-hiba-amit-a-fuled-tisztitasakor-elkovethetsz.htmlA fület nem egyszerű tisztítani, ráadásul a vélemények is megoszlanak arról, mivel és milyen gyakran érdemes csinálni. Szakemberek most elárulták, mi az a 4 dolog, amit mindenképpen érdemes elkerülnöd. Dr. LifeThinkstockKiderült, hány használat után kell törölközőt cserélnihttp://www.life.hu/drlife/20181115-kiderult-hany-hasznalat-utan-kell-torolkozot-cserelni.htmlSokkal gyakrabban kellene cserélni a törölközőt, mint ahogy ezt általában tesszük: erre jutottak a kutatók. Dr. LifeOrigoE-cigi robbant fel a férfi zsebében: komoly égési sérüléseket szenvedetthttp://www.life.hu/drlife/20181115-ecigi-robbant-fel-a-ferfi-zsebeben-komoly-egesi-seruleseket-szenvedett.htmlNagyon súlyos sérüléseket szenvedett az az angol édesapa, akinek felrobbant egy e-cigi a zsebében: bőrátültetésre volt szüksége. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.