Állandó fájdalommal él a fogai miatt Kulcsár Edina

anyaság foghúzás fogorvos érzéstelenítés fájdalomcsillapítás Kulcsár Edina gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy fájdalmai vannak Kulcsár Edinának. A szépségkirálynő elmesélte, hogy korábban félrekezelték a fogait, most pedig kettőt is ki kell húzni. A szoptatás miatt azonban nem kaphat erős fájdalomcsillapítót. 

Kulcsár Edina elmondása szerint korábban félrekezelték a fogait, így most hatalmas fájdalmakat kell átélnie. A szépségkirálynő nemrégiben hozta világra első gyermekét, így nem szedhet erős fájdalomcsillapítót. A szoptatás miatt csak érzéstelenítés nélkül kezelhetnék.

„Szinte az összes fogam gyökérkezelve volt, ám kiderült, hogy rosszul. Volt, amelyik csak félig lett kiidegelve, sőt olyan is, amelyik tovább romlott a gyökér irányába, mert nem tömték be rendesen, a lényeg az, hogy jelenleg két olyan fogam van, amit biztosan ki kell húzni, de egy harmadikkal is komoly probléma van. Bízom benne, hogy azt meg tudja menteni a mostani doktornőm, aki egy kiváló szakember” – mesélte a Ripostnak Kulcsár Edina.

Úgy tűnik, a gyulladás miatt szenved a fájdalomtól, de mostani orvosában teljesen megbízik.

Kulcsár Edinának két fogát is ki kell húzni Forrás: Instagram / Kulcsár Edina
Kezdj el fürdeni zuhanyzás helyett: jót tesz a szervezetnekhttp://www.life.hu/drlife/20181125-kezdj-el-furdeni-zuhanyzas-helyett-jot-tesz-a-szervezetnek.htmlA rohanó világban kevesen engedhetik meg maguknak, hogy jól kiáztassák magukat egy kád meleg vízben, pedig érdemes rászánni az időt, mert jó hatással van a szervezetre. Dr. LifeThinkstockEgészségi állapotáról vallott Kálloy Molnár Péterhttp://www.life.hu/drlife/20181124-egeszsegi-allapotarol-vallott-kalloy-molnar-peter.htmlKálloy Molnár Péter októberben, előadás közben lett rosszul. Szorított a mellkasa, így azonnal kórházba szállították. A színész már jól van, de egy hajszálon múlt az élete. Dr. LifeOrigoAz éjszakai munka és az egészségtelen életmód különösen megnöveli a 2-es típusú diabétesz kockázatáthttp://www.life.hu/drlife/20181124-az-ejszakai-munka-es-az-egeszsegtelen-eletmod-kulonosen-megnoveli-a-2es-tipusu-diabetesz-kockazatat.htmlA rendszertelen éjjeli műszak és az egészségtelen életmód különösen magasra emeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a nőknél - tárta fel egy pénteken megjelent tanulmány.Dr. Life--James Bertrand 20 milliót fizetett azért, hogy amputálják a lábáthttp://www.life.hu/drlife/20181123-james-bertrand-20-milliot-fizetett-azert-hogy-amputaljak-a-labat.htmlJames Bertrand lábai nem fejlődtek ki rendesen, ezért néhány hónapos korában amputálni kellett az egyiket, de a másik sem volt egészséges. Eldöntötte, hogy azt egy különleges eljárással távolíttatja el, ami rengeteg pénzbe került. Dr. Life--A 94 éves orvos így tartja távol magától a betegségethttp://www.life.hu/drlife/20181123-a-94-eves-orvos-igy-tartja-tavol-magatol-a-betegseget.htmlElkezdődött a megfázások időszaka, de ha szeretnél ebből kimaradni, nézd meg, hogyan kerüli el a betegségeket ez a 94 éves orvos. Dr. LifeOrigoÍgy érzi most magát Sas József: őszintén vallott a hogylétérőlhttp://www.life.hu/drlife/20181123-igy-erzi-most-magat-sas-jozsef-oszinten-vallott-hogyleterol.htmlSas József őszintén vallott az egészségi állapotáról. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.