Veszélyes lehet várandósan kávét inni: a koffein csökkenti a méhlepény véráramlását

Forrás: Shutterstock -
terhesség tea kávé várandósság koffein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás szerint a koffeintartalmú italok fogyasztása a várandós nőknél növeli annak az esélyét, hogy a baba kis súllyal születik.

Bár néhányan úgy tartják, egy kis kávé semmilyen veszélyt nem jelent terhes nők esetében a születendő babára, most kiderült, hogy tévednek. Ír kutatók szerint a koffein csökkenti a méhlepény véráramlását, ez pedig növelheti az alacsony születési súly kockázatát – számolt be erről a Ripost.

A kávé káros lehet a várandós nők és a babájuk számára Forrás: Shutterstock

A lap azt írja, a kutatás során közel 1000 édesanyát és babát vizsgáltak meg a szakemberek, és arra a megállapításra jutottak, hogy az első trimeszterben naponta elfogyasztott minden 100 g koffein 72 grammal csökkentette a baba születési súlyát.

A koffein negatívan befolyásolta a kicsik hosszát, a fejük térfogatát és a születésük idejét is.

Érdekesség, hogy ezt azoknál a nőknél is tapasztalták, akik 200 mg-nál kevesebb koffeint fogyasztottak naponta.

Dietz Guszti vallomása: függősége alatt többször is újra kellett élesztenihttp://www.life.hu/drlife/20190114-dietz-guszti-vallomasa-fuggosege-alatt-tobbszor-is-ujra-kellett-eleszteni.htmlDietz Guszti elárulta, csaknem belehalt a drogfüggőségbe, többször is újra kellett őt éleszteni. Dr. Life--Futás közben ennyit mozognak a mellekhttp://www.life.hu/drlife/20190113-futas-kozben-ennyit-mozognak-a-mellek.htmlNagyobb keblű hölgyeknek akár 21 centimétert is kilenghet a mellük testmozgás közben. Ez igen nagy fájdalmat is okozhat. Dr. LifeOrigoA munkahelyi teafiltereken több ezer baktérium telepedhet meghttp://www.life.hu/drlife/20190113-a-munkahelyi-teafiltereken-tobb-ezer-bakterium-telepedhet-meg.htmlKiderült, hogy a közös munkahelyi teázások során rengeteg baktériumot juttathatunk a szervezetünkbe. Dr. Life--Január elsejétől több női betegség után is adókedvezmény járhttp://www.life.hu/drlife/20190113-januar-elsejetol-tobb-noi-betegseg-utan-is-adokedvezmeny-jar.html2019. január elsejétől adókedvezmény jár több női betegség után. Dr. LifeThinkstockHat hétig lesz elvonón Curtis: elbúcsúzott követőitőlhttp://www.life.hu/drlife/20190109-hat-hetig-lesz-elvonon-curtis-elbucsuzott-kovetoitol.htmlAz Instagramján köszönt el rajongóitól a drogelvonóra induló Curtis. Dr. Life--Ne dobd ki a megmaradt hagymát, így használd az egészséged érdekébenhttp://www.life.hu/drlife/20190109-ne-dobd-ki-a-megmaradt-hagymat-igy-hasznalt-az-egeszseged-erdekeben.htmlSzokták mondani, hogy az összes magyar ételnek a hagyma az alapja. Ha megmarad egy darabka, a legtöbben kidobják. Ám ez a lehető legnagyobb hiba, ugyanis rendkívül jó hatással lehet az egészségünkre. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.